Hazai - 2021. május 19., Szerda
#oltás #vakcina #AstraZeneca #Pfizer #járvány #koronavírus #COVID-19

Hatásos az AstraZeneca után beadott Pfizer oltás

Hatásos az AstraZeneca után beadott Pfizer oltás

(A kép forrása: portfolio.hu)

Biztonságosnak és igen hatásosnak találta egy spanyol kutatás, ha az AstraZeneca koronavírus elleni vakcinájának egy adagja után másodszorra a Pfizer/BioNTech oltását adják be az embereknek.

Az IgG antitestek mennyisége 30-40-szer volt nagyobb azoknál az embereknél, akik az AstraZeneca Covid-19 elleni vakcinája után a Pfizer/BioNTech oltását kapták, szemben a kontrollcsoporttal, amely tagjainak csak egy adag AstraZeneca-oltást adtak be.

A spanyol III. Károly Orvostudományi Intézet kutatói által készített, Combivacs elnevezésű kutatás előzetes eredményeit kedden mutatták be.

A semlegesítő antitestek mennyisége hétszeresére nőtt a Pfizer-dózis után,

ami jelentősen nagyobb, mint a második AstraZeneca-vakcina beadása utáni duplázódás. Mintegy 670, 18 és 59 év közötti önkéntest toboroztak, akik már megkapták az első AstraZeneca-adagjukat, valamint körülbelül 450 olyat, akik egy dózist vettek fel a Pfizerből.

A résztvevőknek csak 1,7 százaléka számolt be komolyabb mellékhatásokról, amelyek fejfájást, izomfájdalmat és általános rossz közérzetet jelentettek – mondta el Magdalena Campins, a kutatás egyik vezetője. „Ezek nem olyan tünetek, amelyeket súlyosnak tekinthetnénk” – összegezte a tapasztalatokat.

Egy korábbi angol tanulmány előzetes eredményei azt mutatták, hogy akik először Pfizert, majd AstraZenecát kaptak, valamint akik ugyanezeket, de fordított sorrendben, valamivel nagyobb valószínűséggel számoltak be enyhe vagy közepes tünetekről – köztük fejfájásról és hidegrázásról –,

mintha ugyanabból a vakcinából kapták volna mindkét dózist.

Az immunválaszról szóló adatok a következő hónapokban várhatók. A spanyol vizsgálatot azért indították, hogy megtudják, mi lehet a legjobb eljárás, miután az AstraZeneca vakcinájának felhasználását a 60 év felettiekre korlátozták a fiatalabb embereknél felmerülő igen ritka mellékhatás, a vérrögképződés miatt.

A korlátozás miatt bizonytalanság alakult ki, hogy azok a fiatalabbak, akik már kaptak egy dózis AstraZenecát, felvehetnek-e még egy adag oltást egyáltalán.

A mai eredmények alapján támogatható az első AstraZenecát kapó emberek második oltása, de a döntés nem a kutatókon áll” – közölte Jesus Antonio Frias, a III. Károly Intézet klinikaigazgatója.

(Forrás: hirado.hu)

 

Még érdekes lehet ...


2025. január 17., Péntek

2024 a hazai turizmus rekordéve

Az új rekordév eredményeiben jelentős része volt a főváros kirobbanó teljesítményének.


Influenza - több mint 43 ezren fordultak orvoshoz múlt héten

Akut légúti fertőzéssel 222 900-an keresték fel orvosukat.


2024. december 12., Csütörtök

Megvédjük a magyar gazdákat!

Agrárpetíciót indított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége.


2024. december 05., Csütörtök

Jótékonysági futás Zalakaroson

Nemcsak futókat várnak, hanem bárkit, aki megteszi gyalog, kerékpárral, görkorcsolyával, rollerrel a 700 méteres, illetve a 3 vagy 5 kilométeres távot.


2024. november 19., Kedd

Havazás várható a hét vége felé

Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.


2024. október 30., Szerda

Újabb attrakciókat terveznek a Zalakarosi Fürdőn

Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.


2024. október 09., Szerda

Lezárták az M7-est a horvát határ előtt

Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.


Szigorodtak az előírások az építészetről szóló törvényben

Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.


2024. szeptember 17., Kedd

Példaemberek munkáját ismerte el a Zala Vármegyei Közgyűlés

Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.


2024. szeptember 16., Hétfő

Ismét elnyerte az Érték és Minőség Nagydíjat a Zalakarosi Fürdő

A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.


2024. augusztus 30., Péntek

Meghosszabbítják jövő csütörtökig a másodfokú hőségriasztást

Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.


2024. augusztus 29., Csütörtök

Tovább tombol a kánikula, az egész országra kiadták a figyelmeztetést

A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.

+