(Fotó: archív, MTI/Balogh Zoltán)
Példátlan jelentkezési dömping indult el a táboroztatásban, miután Novák Katalin államtitkár bejelentette, hogy már napközis és ottalvós táborokat is lehet tartani - mondta a taborfigyelo.hu ügyvezetője az M1 aktuális csatornán.
Tóth Béla hozzátette: az előző év azonos időszakához képest húsz százalékkal magasabb a foglalási arány, amely azt jelenti, hogy 190 ezer gyermek táborozhat egy-egy hetet a vakációban. Hangsúlyozta: bár a taborfigyelo.hu oldalon több mint ezek tábor foglalható, a legjobb ár-érték aranyú táborok gyorsan megtelnek, ezért érdemes minél előbb leadni a jelentkezéseket. Elmondta: többen választanak napközis tábort, mert így ugyan annyi pénzért több hetet tudnak lefedni.
A sporttáborokat, az angoltáborokat, valamint a kalandtáborokat keresik a legtöbben,
de a hagyományosabb kézműves- és lovastáborokba is egyre többen jelentkeznek. Meglepően sokan választanak extrémebb táborokat, ilyen a jobbagyféltekés rajzfejlesztő tábor vagy a dzsungelkörülmények között zajló katonai tábor. Idén megjelentek a new tech-táborok is, amelyekben mesterséges intelligenciáról, alkalmazásfejlesztésről és robotikáról is tanulhatnak a gyerekek - ismertette az ügyvezető.
(Forrás: MTI)
Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.
Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.
Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.
Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.
Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.
A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.
Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.
A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.
Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.
Az országos tisztifőorvos a korábban elrendelt hőségriasztását szerda 0 órától harmadfokúra emeli, és vasárnap 24 óráig meghosszabbítja.
Az országos tisztifőorvos a másodfokú hőségriasztást augusztus 11-étől, vasárnaptól augusztus 16., péntek éjfélig az ország egész területére rendelte el.