Jelenleg kizárólag ezt a vakcinát lehet alkalmazni a 12-18 éves korosztály oltására (Fotó: MTI/Mónus Márton)
Ismét 3 hetes különbséggel kell beadni a Pfizer második oltását. Az ezzel kapcsolatos szakmai protokollt minden, az oltásban résztvevő egészségügyi szolgáltató megkapja.
Az Operatív Törzs a harmadik hullám kezdetén rendelte el, hogy a Pfizer vakcinát az akkor aktuális alkalmazási előirat szerinti 21 nap helyett 35 napos különbséggel adják be annak érdekében, hogy az akkor még korlátozott mennyiségben érkező vakcinákból minél előbb minél többen megkapják az első oltásukat.
Miután a tömeges oltási szakasz már véget ért és vakcinabőség van Magyarországon, a továbbiakban már nem szükséges ezt a protokollt fenntartani. Ezért, akik ezután kapják meg a Pfizer vakcinából az első oltásukat ismét 3 hét különbséggel számíthatnak a második oltásra. Akik már korábban megkapták az első oltásukat és már időpontot is kaptak a második oltásra, azok számára nincs változás.
A Pfizer vakcinából heti rendszerességgel érkezik szállítmány, így a www.eeszt.gov.hu online időpontfoglalóban folyamatosan lehet Pfizer oltást foglalni. Emellett a háziorvosok is kapnak Pfizert, ha ezt az igényüket a megyei oltási munkacsoport felé jelzik. Jelenleg kizárólag ezt a vakcinát lehet alkalmazni a 12-18 éves korosztály oltására.
(Forrás: koronavirus.gov.hu)
Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.
Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.
Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.
A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.
Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.
A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.
Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.
Az országos tisztifőorvos a korábban elrendelt hőségriasztását szerda 0 órától harmadfokúra emeli, és vasárnap 24 óráig meghosszabbítja.
Az országos tisztifőorvos a másodfokú hőségriasztást augusztus 11-étől, vasárnaptól augusztus 16., péntek éjfélig az ország egész területére rendelte el.
Fogyasszunk minél több vizet, teát, szénsavmentes üdítőt, jót tesz a paradicsomlé, az aludttej, a kefir, a joghurt és a levesek.
A gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el a Balaton Legjobb Strandja 2024 címet.