Lengyelország 2020. július 1-jén vette át az elnökséget, amit idén hazánknak ad át az elkövetkező egy évre (A kép forrása: kormany.hu)
Az egyéves lengyel elnökséget lezáró védelmi miniszteri találkozót rendezték meg június 21-én, a NATO Észak-Keleti Többnemzeti Hadosztály-parancsnokságán. A miniszteri egyeztetések fő témái az aktuális EU, illetve NATO kérdések, valamint a V4 védelmi együttműködés erősítésének és továbbfejlesztésének lehetőségei voltak.
Lengyelország 2020. július 1-jén vette át az elnökséget, amit idén hazánknak ad át az elkövetkező egy évre. A védelmi miniszteri találkozó lehetőséget biztosított arra, hogy a visegrádi országok tárcavezetői áttekintsék a lengyel elnökség alatt elért eredményeket és rámutasson a további együttműködés területeire és formáira.
Benkő Tibor honvédelmi miniszter hangsúlyozta: Lengyelország nem kis kihívás előtt állt, amikor a koronavírus világjárvány okozta nehézségek közepette vette át az elnökséget, de mind a lengyel barátaink, mind a többi visegrádi ország bizonyította, hogy a szigorítások és bezártságok ellenére is folyamatosan együtt tudtak és tudnak működni. „Az eddigi zászlóshajó projektek végrehajtása továbbra is jól halad, és 2023-ban ismét készenlétbe lép a V4 EU Harccsoport és az Összhaderőnemi Logisztikai Támogató Csoport Parancsnokság is eléri a teljes készenlétet, valamint a közös katonai gyakorlatok is tervezetten folynak tovább” - tette hozzá a tárcavezető.
A találkozó lehetőséget biztosított arra is, hogy az elnökséget átvevő Magyarország ismertesse a védelmi együttműködés célkitűzéseit. Benkő Tibor úgy fogalmazott: a magyar elnökség a sikeres járványkezelés után Közép-Európa és ezzel az EU sikeres újraindítását is priorításként kezeli. A tárcavezető emellett elmondta, hogy a cél nemcsak az, hogy a V4 védelmi együttműködés már működő projektjeit tovább vigyék, hanem új együttműködési platformokat is kívánnak indítani, többek között a V4 identitást erősítő társadalmi és kulturális kapcsolatok, valamint a területvédelmi erők alkalmazása, a tábori lelkészi szolgálatok működése vagy éppen a hadisírgondozás területén.
A miniszterek hangsúlyozták a NATO keleti szárnyán létrehozott új többnemzeti parancsnokságok kiemelt szerepét a visegrádi régió biztonsága szempontjából. Ismert, hogy hazánk Horvátországgal együttműködve hozta létre a Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokságot (HQ MND-C), amelyhez már Szlovákia is csatlakozott.
A látogatás részeként a miniszterek megtekintették az Észak-Keleti Többnemzeti Hadosztály-parancsnokságot Elblagban, ahol Benkő Tibor találkozott a szolgálatot teljesítő magyar katonákkal.
A védelmi miniszterek megvitatták a NATO múlt heti csúcstalálkozóján hozott döntéseket, különös tekintettel a Szövetség megújításáról szóló NATO 2030 javaslatcsomagra. A honvédelmi miniszter ezzel kapcsolatosan elmondta: egyetértés volt abban, hogy a NATO-nak alkalmazkodnia kell a megváltozott kihívásokhoz, amelynek irányait a jövőre elfogadandó új Stratégiai Koncepció határozza majd meg. Hozzátette: az EU-n belül fő prioritásunk az együttműködés a kontinens stabilitása és biztonsága érdekében, ide értve az Európa jövőjéről szóló párbeszéd közös alakítását, illetve a migráció és más biztonsági kihívások kezelését.
Elindult egy folyamat, amelynek végeredménye a Közös Biztonság- és Védelempolitika középtávú céljait meghatározó Stratégiai Iránytű lesz. A miniszterek véleményt cseréltek az Iránytű kidolgozásának eddigi fejleményeiről és ismertették álláspontjaikat a további feladatokkal kapcsolatosan. Benkő Tibor hangsúlyozta: a V4 harmincéves története megmutatta, hogy a Visegrádi Csoport – mint térség, és mint regionális együttműködés – komoly hozzáadott érték a négy ország és Európa számára. A térségi identitás további erősítésével növelhetjük Közép-Európa hangját az Európai Unióban. A magyar elnökség is erre fog törekedni, többek között a védelmi együttműködés területén.
(Forrás: kormany.hu)
Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.
Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.
Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.
Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.
Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.
A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.
Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.
A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.
Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.
Az országos tisztifőorvos a korábban elrendelt hőségriasztását szerda 0 órától harmadfokúra emeli, és vasárnap 24 óráig meghosszabbítja.
Az országos tisztifőorvos a másodfokú hőségriasztást augusztus 11-étől, vasárnaptól augusztus 16., péntek éjfélig az ország egész területére rendelte el.