A kormány eddig több mint 4,8 ezer elektromos kerékpár kedvezményes megvásárlásához járult hozzá (Illusztráció, a kép forrása: Pixabay)
Az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését támogató pályázatnak már a nyolcadik fordulója nyílik meg július 5. és 9. között, a kormány eddig több mint 4,8 ezer elektromos kerékpár kedvezményes megvásárlásához járult hozzá csaknem 522 millió forinttal – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára.
Schanda Tamást idézve azt írták: a kormánynak a teremtett világ védelme nemcsak egy jelszó, hanem valódi küldetés, ezért is alkották meg és hajtják végre a klíma- és természetvédelmi akciótervet, amelynek fontos része a közlekedés zöldítése. A tiszta Magyarországért egyebek mellett a környezetkímélő járművek megvásárlásában is támogatják a magyar embereket.
Az egymilliárd forintos keretösszegű pályázat következő szakasza július 5-én, reggel 8 órakor nyílik meg.
A támogatás maximális mértéke a vételár 50 százaléka, pedálszenzoros kerékpárok esetében legfeljebb 90 ezer forint, nyomatékszenzoros kerékpároknál pedig legfeljebb 150 ezer forint. A pályázat részleteiről az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. honlapján (ifka.hu) érhető el bővebb tájékoztatás. A dokumentumokat ebben a fordulóban július 9-én éjfélig lehet benyújtani.
(Forrás: hirado.hu)
Mindig akad egy birodalom, amely a magyarok szabadságára pályázik, most épp egy brüsszeli - mondta a kormányfő.
A kormányfő a Múzeumkertben tartott megemlékezésen mondott ünnepi beszédet március 15-én.
Ez az az adófajta, mellyel leginkább megelőzhető az adóelkerülés.
A kormány szigorú intézkedéseket vezet be a kereskedelemben, miután a boltok ajánlatai elmaradtak az elvárásoktól.
A horvátországi megbízások közül az egyik legjelentősebb projekt egy szennyvíztisztító telep kivitelezése Donji Kraljevecben.
A miniszterelnök bejelentette: a magyarok véleményét kérik ki Ukrajna uniós csatlakozásáról
Körbeautózza az országot, állítólag Nagykanizsát is útba ejti
Ma, hamvazószerdán veszi kezdetét a nagyböjt.
A hét második felében akár 20 Celsius-fok is lehet a legmelegebb órákban.
A nyugdíjasok a boltban történő vásárláskor egy azonosításra alkalmas kedvezménykártyával élhetnek a visszatérítés lehetőségével
Újra lesz tengeri kapuja az országnak!