A tavalyi számokhoz képest június-júliusban is növekedést mértek (Archív, fotó: MTI/Balogh Zoltán)
A turizmus újkori történelmében idén július 24-én, szombaton volt a legtöbb belföldi vendég Magyarországon, közel 150 ezer; nagyon megnőtt a belföldi utazási kedv – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a szervezet hivatalos podcastjében.
Guller Zoltán jelezte: az idén eddig 103 milliárd forintot költöttek a magyarok a vendéglátóhelyeken, ami jelentős növekedés az előző évi 87 milliárd forinthoz képest. A júniusi 2,5 millió vendégéjszaka után júliusban nagyjából 5,5-5,8 millió vendégéjszakát tölthettek el a turisták a szálláshelyeken, és az augusztusi foglaltság is már több mint hárommillió éjszaka.
Ezek alapján a vezérigazgató szerint jó esély van arra, hogy a belföldi turizmus hihetetlenül erős nyarat könyvelhessen el.
A tavalyi számokhoz képest június-júliusban is növekedést mértek. Idén júliusban ismét rekordot dönthetett a tavalyi után a belföldi turizmus, 17 százalékos növekedést várnak – mondta.
Augusztusban is 3,5-4 százalékkal magasabb vendégéjszakaszámot jeleznek előre 2020-hoz képest.
Guller Zoltán szerint az emelkedés a turisztikai ügynökség kampányainak eredménye, mivel az adatok szerint a népszerűsített térségekben, településeken az országos átlagnál nagyságrendileg magasabb bővülést mértek. A leghatékonyabb Tokajban lett a kampány. Budapest és környéke, Szeged és Gyula gyengébben szerepelt, ezt meg fogják vizsgálni – közölte a távirati iroda tudósítása szerint.
A Balatonon és környékén a hétvégéken a tavalyinál alacsonyabb a forgalom, miközben a hétköznapok sokkal inkább megteltek.
Az egynapos látogatók száma hétvégén hét százalékkal csökkent, hét közben pedig harminc százalékkal nőtt a mobilcellák információk szerint a Balatonon, ez is jól mutatja az átrendeződést – ismertette.
Azt is ki lehet mutatni, hogy minél melegebb van, annál többen és gyorsabban foglalnak szállást, egyre közelebbi időpontra – mondta az MTÜ-vezérigazgató.
(Forrás: Magyar Nemzet/Like Balaton)
A kerékpáros közlekedés fejlesztése világszerte és hazánkban is egyre nagyobb figyelmet kap, hiszen korunk számos kihívására kínál élhető és fenntartható alternatívát.
Indul az Országos Haditorna Verseny - szeptembertől startolnak a vármegyei fordulók.
Nyugodt, napos idő: ezzel lehetne jellemezni az időjárást a következő egy hétben, közben a szél is egyre kevésbé fog fújni.
A foglalások több mint felét a legnépszerűbb négy településen, Hévízen, Siófokon, Balatonfüreden és Zalakaroson regisztrálták, döntően belföldi vendégektől.
Hullámzó hidegfront éri el hétfő délután, este hazánkat, amely lassan mozog kelet felé, és csak a hét közepén hagyja el térségünket.
A kánikulában a szokásosnál nagyobb mennyiségű vízre van szüksége a szervezetnek, ezért a hatóságok azt kéri a lakosságtól, hogy a nagy melegben fogyasszanak több folyadékot, lehetőség szerint vizet.
A Miniszterelnökséget vezető kitért arra is, hogy továbbra is az inflációt meghaladó béremelést akarnak biztosítani, és még az idei évben is jó esély van a reálbér-emelkedésre.
Még mindig tombol a nyár, a kánikulát enyhítő hidegfront jelen kilátások alapján csak jövő hét elején érkezik.
Kedden is napos idő várható általában kevés gomollyal.
Lényeges változás nem lesz időjárásunkban, az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett továbbra is elszórtan kell záporokra, zivatarokra számítani.
Rengetegen választották a Balatont és Zalakarost, derül ki a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató statisztikájából.