Hazai - 2021. augusztus 13., Péntek
#agrárszakképzés #oktatás #mezőgazdaság

Folyamatosan nő az érdeklődés az agrárszakképzés iránt

Folyamatosan nő az érdeklődés az agrárszakképzés iránt

Illusztráció (A kép forrása: Unsplash)

Mintegy 10%-al többen iratkoztak be az agrárcentrumok szakképző intézményeibe az előző tanévhez képest – közölte Nagy István tárcavezető.

Az agrárminiszter arra emlékeztetett, hogy tavalyi tanévtől kezdődően teljes körű átalakításon és megújuláson esett át az agrárszakképzés. A versenyképesség javítása érdekében ugyanis elengedhetetlen követelmény, hogy lépést tartson a hazai mezőgazdaság a világban végbemenő technológiai fejlődéssel. Ezért mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az ágazat szereplői a legkorszerűbb ismeretek birtokában legyenek – tette hozzá. Nagy István arra hívta fel a figyelmet, hogy a célok elérése érdekében 2020. július 1-jével 5 Agrárszakképzési Centrumot alakítottak ki. Az intézmények fenntartóváltását követően pedig az öt központ összesen 58 feladatellátási helyen 56 agrárszakképző iskolát foglal magába, ahol 2020-ban összesen 17.517 diák tanult.

A tárcavezető kitért arra is, hogy a minisztérium fenntartásában lévő intézményekben 2019 óta folyamatosan emelkedik a beiratkozó tanulók létszáma.  Kifejtette, egyre nagyobb az érdeklődés a technikus képzések iránt, elsősorban a mezőgazdasági technikusi és a mezőgazdasági gépésztechnikusi ismeretek iránt nagy a kereslet. A 2021/22-es tanévben az augusztusi adatok alapján várhatóan 4326 új tanuló kezdi meg tanulmányait. A diákok körében a legnépszerűbb a mezőgazdasági és erdészeti ágazat. Ezekre a képzésekre a tavalyi évhez viszonyítva 14%-kal több tanulót vettek fel. A környezetvédelem és vízügy vonatkozásában pedig az előző tanévhez viszonyítva 44%-kal többen kezdhetik meg tanulmányaikat most szeptemberben.

Nagy István szerint az oktatási rendszer átalakításának elsődleges célja a munkaerőpiac igényeihez sokkal rugalmasabban alkalmazkodó szakképzési rendszer megteremtése, illetve a diákok versenyképes és gyakorlati tudással történő felvértezése. A speciális szakmai ismereteket ugyanis a duális gyakorlati képzésben az ágazati alaptudással lehet hatékonyan elsajátítani - húzta alá a tárcavezető.

(Forrás: MTI)

Még érdekes lehet ...


2024. november 19., Kedd

Havazás várható a hét vége felé

Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.


2024. október 30., Szerda

Újabb attrakciókat terveznek a Zalakarosi Fürdőn

Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.


2024. október 09., Szerda

Lezárták az M7-est a horvát határ előtt

Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.


Szigorodtak az előírások az építészetről szóló törvényben

Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.


2024. szeptember 17., Kedd

Példaemberek munkáját ismerte el a Zala Vármegyei Közgyűlés

Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.


2024. szeptember 16., Hétfő

Ismét elnyerte az Érték és Minőség Nagydíjat a Zalakarosi Fürdő

A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.


2024. augusztus 30., Péntek

Meghosszabbítják jövő csütörtökig a másodfokú hőségriasztást

Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.


2024. augusztus 29., Csütörtök

Tovább tombol a kánikula, az egész országra kiadták a figyelmeztetést

A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.


2024. augusztus 24., Szombat

Ismét másodfokú hőségriasztás lépett életbe

Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.


2024. augusztus 13., Kedd

Szerdától harmadfokú hőségriasztás lép érvénybe

Az országos tisztifőorvos a korábban elrendelt hőségriasztását szerda 0 órától harmadfokúra emeli, és vasárnap 24 óráig meghosszabbítja.


2024. augusztus 11., Vasárnap

Másodfokú hőségriasztás lépett életbe

Az országos tisztifőorvos a másodfokú hőségriasztást augusztus 11-étől, vasárnaptól augusztus 16., péntek éjfélig az ország egész területére rendelte el.

#Nagykanizsa

Felfüggesztett börtönt kapott a sok szemét miatt

Felfüggesztett börtönt kapott a sok szemét miatt

2024. november 28. - Kék hírek

Példa nélküli hatalomgyakorlás

Példa nélküli hatalomgyakorlás

2024. november 25. - Kanizsa

Idén is gyűjtik az ajándékokat

Idén is gyűjtik az ajándékokat

2024. november 22. - Kanizsa

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

2024. november 22. - Érdekes

Nem most van itt az ideje az adóemelésnek

Nem most van itt az ideje az adóemelésnek

2024. november 21. - Kanizsa

A nemzeti konzultáció kapcsán

A nemzeti konzultáció kapcsán

2024. november 19. - Kanizsa

Az olvasókör alapításának évfordulóján

Az olvasókör alapításának évfordulóján

2024. november 19. - Kultúra

+