Ötödik alkalommal táboroztak állami gondoskodásban élő gyerekek a Balatonnál (A kép forrása: Like Balaton)
Állami gondoskodásban élő gyermekek táboroztak a Balatonnál a Szülők háza Alapítvány „Tegyél jót!” programjában a napokban.
Az élménytábort augusztus elején ötödik alkalommal rendezte meg Balatonfenyvesen a Szülők Háza Alapítvány. A táborban azok az állami gondoskodásban részesülő gyerekek vehettek részt, akik egész évben a Tegyél Jót! program kedvezményezettjei voltak. Négy gyermekotthonból hatvan gyermek szerezhetett felejthetetlen élményeket a magyar tengernél. A tábor résztvevői rengeteget strandoltak, vízibicikliztek, kézműves foglalkozásokon, hajózáson, vízi olimpián vehettek részt, írták a Tegyél jót oldalon.
A szervezők nagy hangsúlyt fektettek a zenés programokra, fellépett többek között az Alma együttes, Sena és Nyári Károly is, utóbbi a tábor végén tartott T-faktor tehetségkutató versenyre is felkészítette a gyermekeket.
A táborban több előadót is vendégül láttak, például Horváth János festőművészt, aki a küzdésről és a családról mesélt történeteket, fellépett Hillender Tímea vadvilágmentor, aki az „Álmok nélkül nem érdemes” című előadásával motiválta a gyerekeket későbbi céljaik elérésében. A fellépők között voltak még Kovács Rozália volt állami gondozott, Dr. Tóth Frank 256-szoros válogatott vízilabdázó és Rácz Zsófia ifjúsági ügyekért felelős helyettes államtitkár, aki a gyerekek ifjúság témával kapcsolatos észrevételeit hallgatta meg, valamint érdekes információkat árult el az ENSZ-nél betöltött ifjúsági nagyköveti munkájáról.
A tábor csúcspontja a T-faktor tehetségkutató volt, a zsűri elnöki tisztségét Barabás-Kis Zoltán, a Játékszín színművésze töltötte be.
(Forrás: Like Balaton)
Ma van a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja.
A fejlesztés nem csupán az egyesület, hanem az egész település számára jelentős mérföldkő.
Nagykanizsán is sokan ismerték, hiszen pályafutása elején a Jézus Szíve Plébánián szolgált.
2025. július 1-jéig nem emelhetnek árat a nagy telekommunikációs szolgáltatók
Kézműves fagyi, balatoni hangulat, de mélyebbre kell nyúlni a pénztárcában.
Az intézkedés célja, hogy a legidősebb korosztály számára még könnyebben és gyorsabban elérhetővé váljon a Gondosóra által nyújtott támogatás.
Szerkezetkész az első magyar űripari gyártóközpont – írja a Magyar Építők.
A testület egyebek mellett a Magyar Építészetről szóló törvényről és annak az építésigazgatásra gyakorolt hatásairól kapott tájékoztatást.
Jelentős kormányzati bejelentések a kormányinfón.
Előremutató megoldásoknak kívántak teret adni.
A megkérdezettek 46 százaléka a kormányfőt tartja a legalkalmasabbnak a miniszterelnöki posztra.
Már minden balatoni szálláshelyre kötelező a minősítés és ez mindenkinek előnyös.