Hazai - 2021. augusztus 21., Szombat
#EMMI #fogyatékkal élők #integráció #egyenjogúság

Rendszerváltozás zajlik fogyatékosságügyben

Rendszerváltozás zajlik fogyatékosságügyben

(Fotó: EMMI)

Rendszerváltozás zajlik a fogyatékosságügyben - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára szerdán a Somogy megyei Segesden.

Fülöp Attila lakóotthonok átadásán hangsúlyozta: e területen az elmúlt harminc év legfontosabb lépése, hogy a nemzeti-polgári kormány döntésének köszönhetően a fogyatékossággal élő emberek kikerülnek az ellátásukra korábban kijelölt zárt, fallal körülvett helyek, kastélyok ódon falai közül, ugyanolyan épületekben élhetnek, mint mások, és így valóban tagjai lehetnek a közösségnek.

Az, hogy régen elzárt kastélyokban, fallal körülvett helyeken lehetett fogyatékosságügyről beszélni, gátolta, hogy a közbeszéd tárgya legyen: mit értünk fogyatékosság alatt, miben tudunk igazán segíteni - fogalmazott. "A kommunizmusban épített falakra egyetlen válasz van, az, hogy azokat le kell bontani", hangoztatta.

Az államtitkár szólt arról is, hogy a Széchenyi 2020 programban 25 milliárd forintot költenek az úgynevezett Támogatott lakhatásra, vagyis arra, hogy az érintettek a nagy intézményekből kis otthonokba költözhessenek.

Kitért arra, ebből a forrásból Magyarországon 160 helyszínen folyik építkezés, amely kétezer ember életkörülményein javít. Hozzáfűzte, nagylétszámú, 50 férőhelyesnél nagyobb otthonokban 13 ezren laknak.

A szociális segítségnyújtás mellett megvalósuló családias típusú lakhatás, az önálló élet lehetővé teszi a részvételt az önálló munkában, foglalkoztatásban, aminek nagy szerepe van az érzékenyítésben, a fogyatékossággal élők befogadásában - közölte.

Nemes Zita, a Somogy Megyei Gondviselés Szociális Otthon vezetője az MTI-nek elmondta: Segesden hat lakóotthon és a lakók ellátását, fejlesztését biztosító szolgáltatóközpont létesült, illetve létesül 740 millió forintos fejlesztés eredményeként.

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság fenntartásában működő lakóotthonok a közeli kolostorépületben elhelyezett 72 fogyatékossággal élő embernek biztosítanak jobb körülményeket, nagyobb önállóságot - tette hozzá.

Szászfalvi László (KDNP), a térség országgyűlési képviselője arról szólt, hogy sokak hitére, összefogására és kitartó munkájára volt szükség annak az álomnak a megvalósulásához, amely a segesdi lakóotthonok felépítését, a régi nagy intézmény lakóinak a kis családi egységekbe költözését jelentette.

(Forrás: kormany.hu)

Még érdekes lehet ...


2024. november 19., Kedd

Havazás várható a hét vége felé

Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.


2024. október 30., Szerda

Újabb attrakciókat terveznek a Zalakarosi Fürdőn

Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.


2024. október 09., Szerda

Lezárták az M7-est a horvát határ előtt

Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.


Szigorodtak az előírások az építészetről szóló törvényben

Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.


2024. szeptember 17., Kedd

Példaemberek munkáját ismerte el a Zala Vármegyei Közgyűlés

Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.


2024. szeptember 16., Hétfő

Ismét elnyerte az Érték és Minőség Nagydíjat a Zalakarosi Fürdő

A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.


2024. augusztus 30., Péntek

Meghosszabbítják jövő csütörtökig a másodfokú hőségriasztást

Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.


2024. augusztus 29., Csütörtök

Tovább tombol a kánikula, az egész országra kiadták a figyelmeztetést

A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.


2024. augusztus 24., Szombat

Ismét másodfokú hőségriasztás lépett életbe

Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.


2024. augusztus 13., Kedd

Szerdától harmadfokú hőségriasztás lép érvénybe

Az országos tisztifőorvos a korábban elrendelt hőségriasztását szerda 0 órától harmadfokúra emeli, és vasárnap 24 óráig meghosszabbítja.


2024. augusztus 11., Vasárnap

Másodfokú hőségriasztás lépett életbe

Az országos tisztifőorvos a másodfokú hőségriasztást augusztus 11-étől, vasárnaptól augusztus 16., péntek éjfélig az ország egész területére rendelte el.

#Nagykanizsa

Felfüggesztett börtönt kapott a sok szemét miatt

Felfüggesztett börtönt kapott a sok szemét miatt

2024. november 28. - Kék hírek

Példa nélküli hatalomgyakorlás

Példa nélküli hatalomgyakorlás

2024. november 25. - Kanizsa

Idén is gyűjtik az ajándékokat

Idén is gyűjtik az ajándékokat

2024. november 22. - Kanizsa

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

2024. november 22. - Érdekes

Nem most van itt az ideje az adóemelésnek

Nem most van itt az ideje az adóemelésnek

2024. november 21. - Kanizsa

A nemzeti konzultáció kapcsán

A nemzeti konzultáció kapcsán

2024. november 19. - Kanizsa

Az olvasókör alapításának évfordulóján

Az olvasókör alapításának évfordulóján

2024. november 19. - Kultúra

+