Illusztráció (A kép forrása: Unsplash)
Hidegfront érkezik a hétfőre virradó éjszakán, de az igazán heves események most elmaradnak. Hétfőn a front nyomán több helyen várható zápor, zivatar, de a keleti országrészben ezek csak délután és este érkeznek meg. Helyenként tartós eső is valószínű. Nagy lesz a hőmérsékleti kontraszt az ország két része között.
Ma a fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás, a Dunántúlon leginkább szűrt napsütés várható. Az északnyugati határvidékre délután egy-egy zápor, zivatar nyugat felől besodródhat. Éjszaka egy érkező hidegfront hatására az Alföld kivételével mindenütt erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és az Észak-Dunántúlon, valamint az Északi-középhegységben egyre többfelé várható eső, zápor, kisebb eséllyel zivatar. Holnap délelőtt a délkeleti, keleti országrészben még több órára kisüthet a nap, majd délután ott is megnövekszik a felhőzet, és ezzel együtt többfelé csapadékra is kell számítani eső, zápor, főleg az Alföldön néhol zivatar formájában. Késő délutántól északnyugat felől csökkenni, szakadozni kezd a felhőzet, a csapadék is megszűnik. Ma időnként megélénkül a déli, délkeleti szél. Estétől előbb a Kisalföldön, majd holnap napközben már egyre többfelé északnyugatira fordul a légmozgás, amely többfelé lesz élénk, a front mentén erős is. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 20 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn általában 20 és 26 fok között alakul, de délkeleten, keleten 27, 33 fok is lehet.
(Forrás: met.hu)
Fogyasszunk minél több vizet, teát, szénsavmentes üdítőt, jót tesz a paradicsomlé, az aludttej, a kefir, a joghurt és a levesek.
A gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el a Balaton Legjobb Strandja 2024 címet.
Segítség egy gombnyomással!
Továbbra is a legmagasabb fokú hőségriasztás lesz érvényben.
A tartósan fennálló meleg megviseli a szervezetet, figyelni kell a folyadékpótlásra.
A termálfürdőjéről híres zalai üdülőváros 2003 után idén második alkalommal képviseli az országot a nemzetközi megmérettetésen.
Valótlan adatokat tartalmazó számlákat fogadott be egy borszőlőtermesztéssel foglalkozó egyéni vállalkozó.
A Mészáros Csoport karitatív szervezete, a ProFilii Alapítvány jóvoltából.
20 ezer lakóépületen valósulhatnak meg fejlesztések.
Csak azokon a szakaszokon dolgoznak majd, ahol jelenleg is három forgalmi sáv áll a közlekedők rendelkezésére.
Az Entente Florale Europe versenyén 2003 után 2024-ben ismét a fürdőváros képviseli - Debrecen mellett - Magyarországot.
A héten tizenhárom vármegye 230 településén, hatvanezer hektáron gyérítik a szúnyogokat - közölte az OKF szóvivője az MTI-vel.