(A kép forrása: facebook.com/kocsismate)
Az ország minden választókerületében, minden forgalmas ponton, október 23-ig gyűjtik az aláírásokat a Stop, Gyurcsány!, Stop, Karácsony! petícióhoz a Fidesz aktivistái - mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője.
A napilap keddi számában megjelent interjúban Kocsis Máté elmondta, a céljuk az, hogy minél több emberhez - lehetőleg mindenkihez - eljussanak a petícióval. Fontos, hogy minden magyart emlékeztessenek arra, hogyan kormányoztak azok a baloldali szereplők, akik most vissza akarnak térni a hatalomba.
A gyűjtés a tervek szerint október 23-ig tart, ami egybeesik a gyurcsányi vérengzés 15. évfordulójával - tette hozzá.
Kocsis Máté szerint az eredmény erős üzenet lesz a Gyurcsány vezette baloldalnak. Azt fogja kifejezni, hogy az emberek nem felejtették el a Gyurcsány-korszakot, és nem akarják, hogy visszatérjen a múlt. 2002 és 2010 között a baloldal már megmutatta, hogyan kormányoz, és nem volt benne köszönet. Vég nélkül emelték az adókat és a rezsiköltségeket, megszüntették a családtámogatásokat, elvették a 13. havi nyugdíjat és egy havi bért a közszolgálatban dolgozóktól, fizetőssé akarták tenni az egészségügyet.
„Aki nem akarja, hogy Gyurcsányék újra hazudjanak reggel, éjjel meg este, azt arra kérjük, írja alá a petíciónkat!” - kérte Kocsis Máté.
A frakcióvezető véleménye szerint Gyurcsány Ferenc a kongresszusi beszédével maga bizonyította be, hogy van létjogosultsága a petíciónak. Vasárnap ismét egyértelművé tette: ő a főnök a baloldalon, ő gyakorolja a kontrollt a Gyurcsány-show szereplői - Jakab Péter, Karácsony Gergely, Dobrev Klára és a többiek - felett, függetlenül attól, hogy ki milyen formációban indul. Mint mondta, a főpolgármester nélküle sehol sem lenne, régen is a beosztottja volt, és ma is az. Gyurcsány emberei ma is ott tolonganak a Városházán, a DK-sok uralják a fővárost.
(Forrás: MTI)
Sikeresen zárult az idei falugondnoki alapképzés.
Az olajár esése és a keresletcsökkenés generálja.
Ma van anyák napja. Ez a nap a szeretetről, a tiszteletről és a megbecsülésről szól.
Bár az infláció sok területet érint, a fürdő nem emel árat a strandszezon kezdetére.
A Balaton-parti városban 2025-ben sem maradunk zenei élmények, gasztronómiai különlegességek, tánc és családi programok nélkül.
A miniszterelnök is lerótta kegyeletét Ferenc pápa ravatalánál a Szent Péter-bazilikában, Vatikánvárosban.
Megható szavakkal búcsúzott a Szombathelyi Egyházmegye megyéspüspöke.
Ma van a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja.
A fejlesztés nem csupán az egyesület, hanem az egész település számára jelentős mérföldkő.
Nagykanizsán is sokan ismerték, hiszen pályafutása elején a Jézus Szíve Plébánián szolgált.
2025. július 1-jéig nem emelhetnek árat a nagy telekommunikációs szolgáltatók