(A kép forrása: Pixabay)
Észak felől erősen megnövekszik a felhőzet, és szerda délutánig többnyire erősen felhős lesz az ég. A déli megyékben lesz vékonyabb, szakadozottabb a felhőzet. Holnap délután először a Dunántúlon, estefelé már a keleti megyékben is határozottan csökken a felhőzet. Északon, északkeleten több helyen, másutt helyenként várható eső, zápor, főként az Alföld északi részén egy-egy zivatar. A nyugati, északnyugati szelet erős, holnap a Dunántúlon néhol viharos lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8, 15 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 18 és 23 fok között valószínű.
(Forrás: met.hu)
Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.
Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.
Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.
Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.
Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.
A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.
Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.
A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.
Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.
Az országos tisztifőorvos a korábban elrendelt hőségriasztását szerda 0 órától harmadfokúra emeli, és vasárnap 24 óráig meghosszabbítja.
Az országos tisztifőorvos a másodfokú hőségriasztást augusztus 11-étől, vasárnaptól augusztus 16., péntek éjfélig az ország egész területére rendelte el.