A delta vírusvariáns az eddigieknél nagyobb veszélyt jelent a fiatalokra (Fotó: MTI/Kiss Dániel)
Fel kell készülni a negyedik hullámra, és ennek a legfontosabb része, hogy mindenki oltassa be magát a koronavírus ellen - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Szlávik János hangsúlyozta: a koronavírus delta variánsa sokkal jobban terjed a gyermekek körében, mint az eddigi mutációk, ezért fontos, hogy 12. év felett ők is vegyék fel az oltást. Hozzátette, hogy a delta variáns tünetmentesen is tud fertőzni, ami azt jelenti, hogy a vírus már a tünetek megjelenése előtt két nappal megtelepedhet a torokban.
Ezt a védőoltások - ha nem is teljesen -, de megakadályozhatják - hívta fel a figyelmet.
Jelezte azt is, hogy míg az eddigi variánsok esetében a fertőzött egy-két embernek adta tovább a betegséget, a delta esetében ez a szám három-öt, de ha szuperterjesztőről van szó, akkor akár több is lehet. „Ha nagyon sok ember lenne beoltva, akkor jó eséllyel tudnánk megakadályozni a negyedik hullámot, de a jelenlegi átoltottságban ez nem megy” - hangsúlyozta Szlávik János.
A harmadik oltással kapcsolatban úgy fogalmazott,
ezt elsősorban az időseknek, az immunhiányosoknak, a daganatos betegeknek és a szervátültetetteknek kell felvenniük,
de egyre több adat támasztja alá, hogy érdemes másoknak is beadatniuk. Kitért arra is, hogy a kórházba kerülők 90 százaléka semmilyen oltást nem kapott, 10 százalékuk pedig olyan oltott, akinek valamilyen súlyos alapbetegsége van. Hozzátette, hogy a gyógyszeres terápia egyelőre nem változott, ezért is fontos, hogy a megelőzésre helyezzék a hangsúlyt.
(Forrás: koronavirus.gov.hu)
A Demokratikus Koalíció (4%), a Mi Hazánk (3%) és a Kétfarkú Kutya Párt (3%) egyaránt a parlamenti küszöb alatt maradnának.
Vége egy korszaknak: csődbe ment az UniTravel.
Segítsünk együtt Tamás Zsoltnak! – Életveszélyes állapotban van a keszthelyi tűzoltó főtörzsőrmester.
Még több napig tart a kánikula.
Jelentős könnyítés a fiatal lakásvásárlóknak: indul a 3%-os kamattámogatott konstrukció.
Az új támogatást mindenki igénybe veheti, aki az első saját lakását vagy házát szeretné megvenni.
Naponta 6-8 millió visszaváltás történik, ebből több ezer palack díját jótékony célra adományozzák a visszaváltók.
Kritikus helyzetben a magyar burgonyatermesztés.
Zalszabaron is táborozhatnak a nebulók jelképes, ezer forintos részvételi díj mellett.
Tartós hőségre kell számítani, különösen a városias környezetben, ahol az épített burkolatok és épületek napközben felmelegszenek, éjszaka pedig nehezen hűlnek le.
A kormány döntése értelmében 2025 végéig minden 1000 fő feletti településen, majd 2026 végéig minden 500 fő feletti településen kötelező lesz bankautomatát telepíteni.
A hőségriasztásokkal kapcsolatos friss információk elérhetők a katasztrófavédelem által működtetett, ingyenesen letölthető VÉSZ applikáción keresztül is.
A Voks 2025 részvételi aránya sokatmondó.
Kritikus szinthez közelít a vízfogyasztás: takarékoskodásra kérik Berzence és Somogyudvarhely lakóit.