Hazai - 2021. szeptember 06., Hétfő
#elektromos rásegítésű kerékpár #tízedik forduló #pályázat #támogatás

Ötezernél is több elektromos kerékpár megvásárlását segítette eddig a kormány

Ötezernél is több elektromos kerékpár megvásárlását segítette eddig a kormány

(Illusztráció, a kép forrása: unsplash.com)

Már a tízedik fordulójánál tart az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését támogató pályázat - jelentette be Schanda Tamás az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfői közleményében.

A parlamenti és stratégiai államtitkára hozzátette, a kormány eddig több mint ötezer elektromos kerékpár kedvezményes megvásárlásához járult hozzá 550 millió forinttal. Az egymilliárd forintos keretösszegű pályázat legújabb szakasza szeptember 6-án, reggel 8 órakor nyílt meg.

A támogatás maximális mértéke a vételár 50 százaléka, pedálszenzoros kerékpárok esetében legfeljebb 90 ezer forint, nyomatékszenzoros kerékpároknál pedig legfeljebb 150 ezer forint.

„A kormány elkötelezett az elektromobilitás népszerűsítése és a környezetkímélő járművek elterjedésének támogatása mellett, hiszen ezek közelebb visznek klímavédelmi céljaink eléréséhez. A közlekedés zöldítésére azért kell kiemelt figyelmet fordítanunk, mert az ágazat az üvegházhatásúgáz-kibocsátás mintegy ötödéért felel. A szektor a közelmúltban elfogadott Nemzeti tiszta fejlődési stratégia szerint is leginkább a tisztább üzemanyag-felhasználással, első helyen a villamos energia térnyerésével válhat klímabarátabbá” - emelte ki Schanda Tamás.

A pályázat részleteiről az IFKA honlapján érhető el bővebb tájékoztatás. A dokumentumokat ebben a fordulóban 2021. szeptember 10-én éjfélig lehet benyújtani.

(Forrás: MTI)

Még érdekes lehet ...


2025. július 10., Csütörtök

Ezek a hétvégi programok várnak rád!

Falunap és UAZ-GAZ találkozó.


2025. július 09., Szerda

Itt a csaló webshopok feketelistája!

Az online vásárlás népszerűségének növekedésével megnőtt a csaló webshopok száma is.


Kevéssel ugyan, de a Fidesz-KDNP továbbra is vezet a Tisza Párt előtt

A Demokratikus Koalíció (4%), a Mi Hazánk (3%) és a Kétfarkú Kutya Párt (3%) egyaránt a parlamenti küszöb alatt maradnának.


Utazási iroda: aki nem indult el, már ne is induljon

Vége egy korszaknak: csődbe ment az UniTravel.


2025. július 08., Kedd

Mindig másokon segített, most neki van szüksége támogatásra, de nagyon!

Segítsünk együtt Tamás Zsoltnak! – Életveszélyes állapotban van a keszthelyi tűzoltó főtörzsőrmester.


2025. július 04., Péntek

Meghosszabbították a másodfokú hőségriasztást!

Még több napig tart a kánikula.


2025. július 03., Csütörtök

Ezek a támogatott otthonteremtési hitel igénylési feltételei!

Jelentős könnyítés a fiatal lakásvásárlóknak: indul a 3%-os kamattámogatott konstrukció.


2025. július 02., Szerda

Orbán Viktor: a kormány elfogadta a 3 százalékos otthonteremtési hitelprogramot

Az új támogatást mindenki igénybe veheti, aki az első saját lakását vagy házát szeretné megvenni.


2025. július 01., Kedd

Júliustól a családok segítésére lehet adományozni a MOHU REpont automatáknál

Naponta 6-8 millió visszaváltás történik, ebből több ezer palack díját jótékony célra adományozzák a visszaváltók.


Új fajták, régi gondok

Kritikus helyzetben a magyar burgonyatermesztés.


Rekordévet írnak az Erzsébet-táborok: százezer gyermek a nyári programokon

Zalszabaron is táborozhatnak a nebulók jelképes, ezer forintos részvételi díj mellett.


2025. június 29., Vasárnap

Másodfokú hőségriasztás lép életbe hétfőtől

Tartós hőségre kell számítani, különösen a városias környezetben, ahol az épített burkolatok és épületek napközben felmelegszenek, éjszaka pedig nehezen hűlnek le.


2025. június 28., Szombat

Mutatjuk, melyik banknak hol kell ATM-et telepítenie

A kormány döntése értelmében 2025 végéig minden 1000 fő feletti településen, majd 2026 végéig minden 500 fő feletti településen kötelező lesz bankautomatát telepíteni.


2025. június 26., Csütörtök

Meghosszabbították a harmadfokú hőségriasztást

A hőségriasztásokkal kapcsolatos friss információk elérhetők a katasztrófavédelem által működtetett, ingyenesen letölthető VÉSZ applikáción keresztül is.


+