Hazai - 2021. szeptember 13., Hétfő
#Balaton #komp #hajózás #BAHART #rekord #turizmus

Csúcsot döntött idén nyáron a balatoni komp forgalma

Csúcsot döntött idén nyáron a balatoni komp forgalma

(Fotók: BAHART)

Új csúcsot ért el a balatoni komp nyári utasforgalma az idén, amely a tavalyit csaknem 15 százalékkal, de az elmúlt évtizedek rekordévének számító 2019-est is 3 százalékkal túlszárnyalta; a szállított kerékpárok száma 2019-hez képest 25 százalékkal nőtt augusztus végéig.

Veigl Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) vezérigazgatója emlékeztetett arra, hogy tavaly a pandémia hatására visszaesett a szállított gépjárművek száma, idén azonban a 2019-est is felülmúlta, 7 százalékkal. A balatoni kerékpáros-turizmus dinamikus fejlődését mutatja, hogy a kompon szállított biciklik száma az elmúlt 5 évben 50 százalékkal nőtt.

Idén megdőlt az elmúlt évtized napi utascsúcsa is a kompon: augusztus 20-án 19 532-en keltek át Szántód és Tihany között.

A hajójáratok közül továbbra is a Fonyód-Badacsony, valamint a Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonalakon közlekedők a legnépszerűbbek.
A leglátványosabb keresletbővülés a balatonlellei séta- és programhajók iránt volt, az egyre népszerűbb dél-balatoni településen vették legtöbben igénybe a cég gyermekhajóit, és a sétahajókra váltott jegyeket tekintve is dobogós helyet ért el, megelőzve nagyobb tóparti városokat.

A vezérigazgató arról is beszámolt, hogy a cég 10 egységből álló vitorláskikötő-lánca csaknem 100 százalékos kapacitáskihasználtsággal üzemelt a nyáron.

– A 75 százalékban állami, 25 százalékban tóparti önkormányzatok tulajdonában lévő társaság a tavalyinál is jobb évben bízik idén, változatlan személyjegy-árak mellett az árbevétel várhatóan 3,5 milliárd forint körül alakul

– mondta Veigl Gábor.

A cégvezető hozzátette: a BAHART két kempingje, a siófoki hotelje, a csopaki közforgalmú kikötője, egy siófoki dísztér, valamint szolgálati lakásoknak helyet adó siófoki ingatlaneladásából származó bevételeit fejlesztésekre fordítják a vezérigazgató tájékoztatása szerint. A tavaszi közgyűlés döntése értelmében a társaság továbbra is maga fogja üzemeltetni vitorláskikötő-láncát.

Veigl Gábor kitért arra is: a BAHART flottájában sorra újulnak meg a hajók, a társaság 2021-ben több mint 200 millió forintot fordított korszerűsítésekre annak érdekében, hogy modern utazási feltételeket és üzembiztos működést biztosítson az utasoknak.

A régi hajók rekonstrukciója mellett jövőre újak is munkába állnak; 2022-ben két 45 méteres komp érkezik a Balatonra. Jövőre a célok között szerepel a kikötők és a révállomások megújítása is.

(Forrás: Like Balaton)

Még érdekes lehet ...


2025. április 26., Szombat

Orbán Viktor: Ferenc pápa legnagyobb öröksége maga a béke

A miniszterelnök is lerótta kegyeletét Ferenc pápa ravatalánál a Szent Péter-bazilikában, Vatikánvárosban.


2025. április 22., Kedd

Ezt gondolja Dr. Székely János a Szentatyáról

Megható szavakkal búcsúzott a Szombathelyi Egyházmegye megyéspüspöke.


2025. április 16., Szerda

Nyolcvanegy éve kezdődött a XX. századi rémálom

Ma van a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja.


2025. április 14., Hétfő

Megújult a sportöltöző Iharosberényben

A fejlesztés nem csupán az egyesület, hanem az egész település számára jelentős mérföldkő.


Elhunyt Dr. Orvos Levente

Nagykanizsán is sokan ismerték, hiszen pályafutása elején a Jézus Szíve Plébánián szolgált.


2025. április 10., Csütörtök

Orbán Viktor: Folytatjuk az árletöréseket!

2025. július 1-jéig nem emelhetnek árat a nagy telekommunikációs szolgáltatók


2025. április 04., Péntek

Fagyizni készülsz a Balatonnál? Így alakulnak az idei árak

Kézműves fagyi, balatoni hangulat, de mélyebbre kell nyúlni a pénztárcában.


2025. április 02., Szerda

80 év fölött igényelni sem kell, megkapják az idősek a Gondosórát

Az intézkedés célja, hogy a legidősebb korosztály számára még könnyebben és gyorsabban elérhetővé váljon a Gondosóra által nyújtott támogatás.


2025. április 01., Kedd

Zalai érdekeltség az űripari központban

Szerkezetkész az első magyar űripari gyártóközpont – írja a Magyar Építők.


2025. március 27., Csütörtök

Ülésezett a Zala Vármegyei Közgyűlés

A testület egyebek mellett a Magyar Építészetről szóló törvényről és annak az építésigazgatásra gyakorolt hatásairól kapott tájékoztatást.



2025. március 26., Szerda
+