(Fotó: Fischer Zoltán)
Lesz negyedik hullám, nem fog megállni a határoknál – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország című műsorában. A kormányfő hozzátette, emiatt az év végéig meghosszabbítják a veszélyhelyzetet és a rendkívüli jogrendet.
Hangsúlyozta, hogy csak az oltás segít, az elszigetelés nem. A kötelező oltást az emberek nagy része nem fogadja el – indokolta a miniszterelnök, hogy miért nem rendelik el. Orbán Viktor biztat mindenkit, hogy vegye fel az oltást, főleg akinek daganatos megbetegedése van, vagy szervátültetett.
A kormányfő emlékeztetett, hogy korábban azt a vállalást tették, hogy gyorsító pályára állítja a gazdaságot. A miniszterelnök szerint ugyanakkor a kitűzött 5,5 százalékos növekedés magától nem jött volna össze. Minden ember számítás szerint ez sikerülni is fog és akkor nagy dolgokat tudunk csinálni- fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy csak abból tudunk megélni, amiért megdolgozunk. Nem segélyre építjük a gazdaságot, mert akkor csődbe megyünk, ha munkára építjük és jól szervezzük meg az ország életét, akkor lesz pénz - tette hozzá. A miniszterelnök szerint a számok is azt mutatják, hogy már több dolgoznak, mint a járvány előtt.
„A járvány meg fogja változtatni az életünket”
– figyelmeztetett a kormányfő, hozzátéve, hogy nehéz évtizedünk lesz, aminek egyik visszatérője a járványok lesznek, a migrációs hullámokkal vegyítve. Erre fel kell készülni – fűzte hozzá. A kormányfő egyúttal jelezte, hogy a nemzeti konzultációban egyetértési pontokat hoznak létre, amelyekből később mindig politikai, gazdasági döntések születnek. Ennek jegyében döntöttek a hitelmoratórium meghosszabbításáról a rászorulók számára.
A kormányfő arról is beszélt, hogy a nyugatiak többet visznek ki, mint amit kapunk.
„Az EU azért fontos nekünk, mert piacot ad a számunkra. Akkor tudunk egy munkára épülő gazdaságot felépíteni, ha eközben hozzájutunk a 400 milliós európai piachoz. Csak így tudjunk eladni a munka révén előállított termékeinket”
– szögezte le a kormányfő. A helyreállítási pénzről elmondta, hogy az mind hitel, amit most nem akarnak ideeadni. Ugyanakkor minden idők legkedvezőbb feltételével vette fel devizakötvényeket Magyarország – mondta a kormányfő, hangsúlyozta, hogy minden fejlesztést meg fognak valósítani.
(Forrás: vg.hu)
A kerékpáros közlekedés fejlesztése világszerte és hazánkban is egyre nagyobb figyelmet kap, hiszen korunk számos kihívására kínál élhető és fenntartható alternatívát.
Indul az Országos Haditorna Verseny - szeptembertől startolnak a vármegyei fordulók.
Nyugodt, napos idő: ezzel lehetne jellemezni az időjárást a következő egy hétben, közben a szél is egyre kevésbé fog fújni.
A foglalások több mint felét a legnépszerűbb négy településen, Hévízen, Siófokon, Balatonfüreden és Zalakaroson regisztrálták, döntően belföldi vendégektől.
Hullámzó hidegfront éri el hétfő délután, este hazánkat, amely lassan mozog kelet felé, és csak a hét közepén hagyja el térségünket.
A kánikulában a szokásosnál nagyobb mennyiségű vízre van szüksége a szervezetnek, ezért a hatóságok azt kéri a lakosságtól, hogy a nagy melegben fogyasszanak több folyadékot, lehetőség szerint vizet.
A Miniszterelnökséget vezető kitért arra is, hogy továbbra is az inflációt meghaladó béremelést akarnak biztosítani, és még az idei évben is jó esély van a reálbér-emelkedésre.
Még mindig tombol a nyár, a kánikulát enyhítő hidegfront jelen kilátások alapján csak jövő hét elején érkezik.
Kedden is napos idő várható általában kevés gomollyal.
Lényeges változás nem lesz időjárásunkban, az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett továbbra is elszórtan kell záporokra, zivatarokra számítani.
Rengetegen választották a Balatont és Zalakarost, derül ki a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató statisztikájából.