(A kép forrása: Pixabay)
Estig inkább csak időszakosan lehet zártabb a felhőtakaró, éjszaka azonban észak felől megvastagszik a felhőzet. Hajnalban az északi, északkeleti tájakon már kisebb eső is valószínű. Szerdán a déli órákig jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, és többfelé számíthatunk - többnyire gyenge intenzitású - esőre, záporra. Később csökken a csapadékhajlam, és lassan, fokozatosan megkezdődik észak felől a felhőzet szakadozása, de határozottabb felhőzetcsökkenés a késő délutáni, esti óráktól várható.
Az északnyugati, északi szél a nappali órákban többfelé megélénkül, holnap főként az Észak-Dunántúlon erős lökések is kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet jobbára 7 és 11 fok között várható, de az eleinte kevésbé felhős, hidegre érzékeny vidékeken ennél pár fokkal alacsonyabb értékek is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 12 és 18 fok között valószínű.
(Forrás: met.hu)
Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.
Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.
Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.
Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.
Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.
A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.
Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.
A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.
Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.
Az országos tisztifőorvos a korábban elrendelt hőségriasztását szerda 0 órától harmadfokúra emeli, és vasárnap 24 óráig meghosszabbítja.
Az országos tisztifőorvos a másodfokú hőségriasztást augusztus 11-étől, vasárnaptól augusztus 16., péntek éjfélig az ország egész területére rendelte el.