(A kép forrása: Pixabay)
Csökkent a magyarországi krizantémtermelés, de lesz elég a hazai virágból az árusoknál - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) pénteken, a szervezet által készített körkép alapján.
Az összefoglaló szerint az évekig szokásos 20 millióhoz képest tavaly 17 millió szál krizantém került a piacra, alapvetően a koronavírus okozta gazdasági kockázatok miatt, és idén ennél is valamivel kevesebb várható. A megkérdezett termesztők, forgalmazók szerint ugyanakkor a cserepes és a vágott fajtákból is van bőven.
A nagyvirágú fajták iránt a legnagyobb a kereslet.
Míg korábban a fehér színű krizantém volt a legkelendőbb, ma már inkább a zöld és a kétszínű virágok a népszerűbbek. Országrészenként is eltérő a trend, Nyugat-Magyarországon a pompon típusú, az Alföldön, Tiszántúlon a napraforgóra hasonlító virágokat keresik a vásárlók.
(A kép forrása: Pixabay)
A krizantém erősen szezonális jellegű, ezért a termesztés és a logisztika, valamint értékesítés is komoly szervezést és időzítést igényel. A termesztés alapvetően nagyvárosok közelében jellemző, jelentős termőterület Dabas, Lajosmizse, Kecskemét, Nyíregyháza és Szeged környéke. Az egész országban jellemző a kisebb mértékű helyi termesztés is, de a legtöbb helyen korszerűtlen módszerekkel, több évtizedes technológiával - közölte a NAK.
Az agrárgazdasági kamara jelezte azt is: a termelők számára gondot jelent az évtizedekig megbízható és bevált növényvédő szerek kivonása az európai piacról, amit szakmailag megalapozatlannak tartanak. Idén a hazai időjárás is túl meleg és napsütéses volt a 17 Celsius-fok körüli hőmérsékletet, és inkább az árnyékot kedvelő krizantémfajtáknak. Emellett az egyre ellenállóbb rovarok is sok gondot okoznak.
(Forrás: MTI)
Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.
Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.
Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.
Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.
Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.
A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.
Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.
A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.
Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.
Az országos tisztifőorvos a korábban elrendelt hőségriasztását szerda 0 órától harmadfokúra emeli, és vasárnap 24 óráig meghosszabbítja.
Az országos tisztifőorvos a másodfokú hőségriasztást augusztus 11-étől, vasárnaptól augusztus 16., péntek éjfélig az ország egész területére rendelte el.