(Fotó: MTI/Balázs Attila)
A beoltottak száma 6 043 116 fő, közülük 5 801 593 fő már a második oltását is megkapta, 1 939 582 fő pedig már a harmadik oltást is felvették. 6518 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 032 215 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 171 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 33 343 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 851 314 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 147 558 főre emelkedett. 6830 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 663-an vannak lélegeztetőgépen. Egész héten Oltási akcióhét zajlik. Hétfőn közel 131 ezer oltást adtak be, több mint 18,5 ezer eddig oltatlan ember jelent meg az oltópontokon az első oltásért és 105 ezren a megerősítő harmadik oltást is felvették.
(Forrás: koronavirus.gov.hu)
Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.
Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.
Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.
A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.
Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.
A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.
Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.
Az országos tisztifőorvos a korábban elrendelt hőségriasztását szerda 0 órától harmadfokúra emeli, és vasárnap 24 óráig meghosszabbítja.
Az országos tisztifőorvos a másodfokú hőségriasztást augusztus 11-étől, vasárnaptól augusztus 16., péntek éjfélig az ország egész területére rendelte el.
Fogyasszunk minél több vizet, teát, szénsavmentes üdítőt, jót tesz a paradicsomlé, az aludttej, a kefir, a joghurt és a levesek.
A gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el a Balaton Legjobb Strandja 2024 címet.