Hazai - 2021. november 29., Hétfő
#koronavírus #koronavírus-járvány #COVID-19 #oltási akcióhét #oltás #vakcina

Sikeres volt az oltási akcióhét, ezért nem ér véget

Sikeres volt az oltási akcióhét, ezért nem ér véget

Lubics György háziorvos beolt egy nőt a német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyag, a Comirnaty-vakcina harmadik adagjával a hahóti rendelőjében (Fotó: MTI/Varga György)

Itthon az oltási akcióhét első hat napján több mint 740 ezren vették fel a védőoltást. A többség, mintegy 600 ezer ember már a megerősítő harmadik oltásért érkezett az oltópontokra. Ugyanakkor 91 ezren most kapták meg az első adag vakcinát. Az oltási akcióhét nem ért véget vasárnap, ezen a héten is lehet kérni az oltást előzetes időpontfoglalás nélkül.

Konzultáció után ötféle vakcinából lehetett választani a Korányi Pulmonológiai Intézetben. Az orvosok szerint, a harmadik dózis mellett az első, és a második oltásra is vannak jelentkezők.

„Az akcióhétre három-öt oltópont felállításával készültünk. Az esetek nagy részében ez a kapacitás elégnek bizonyult és nálunk az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben minimális várakozással, vagy várakozás nélkül fel lehetett venni az oltást” – hangsúlyozta Gróf Kinga, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet ápolási igazgatója.

Kiskunhalason sem kell sokat várni az oltásra, naponta mintegy 740 ember kapja meg a vakcinát.

Az orvosok azt kérik, aki teheti töltse ki előre a beleegyező nyilatkozatot,

illetve aki a harmadik oltásra megy, vigye magával a korábbi oltásoknál kapott iratokat.

„Az oltás önmagában rövid. Igazából a dokumentáció, ami hosszadalmas. Amivel könnyíthetnének a munkánkon, az az, ha hoznák az előző oltásaik papírjait” – fogalmazott Kósa Éva, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház oltópontvezetője.

Egymás után oltják be az embereket Nyíregyházán is. Sokan nem hallgatnak a pletykákra és a rémhírekre, hanem a vakcinát választják. Ahogy országszerte, úgy Nyíregyházán is reggel 7-től este 7-ig regisztráció és időpontfoglalás nélkül is lehet oltásra menni. Sokan élnek a lehetőséggel, több ezer embert oltanak be naponta.

„Kihasználják az akcióhetet és elég sokan jönnek regisztrálatlanul is. Vasárnap is akár, egész héten voltak sokan. Szóval jönnek az oltásra” – jelentette ki Gerzsonyi Krisztián, a Jósa András Egyetemi Oktatókórház oltóorvosa.

Az oltatlanok az életüket kockáztatják a vakcina elutasításával” – mondta Merkely Béla az M1-en. A Semmelweis Egyetem rektora figyelmeztetett:

senki se higgye azt, hogy az immunrendszere majd legyőzi a vírust, hanem oltassa be magát,

ugyanis a súlyos szövődményektől a vakcina jelenti a védelmet.

„Nem tudhatja, hogy ennek a megbetegedésnek mi lesz a következménye, mi lesz a vége. Nem lehet száz százalékosan biztos, hogy túléli a koronavírus fertőzést. A legjobb immunrendszer mellett is kialakulhat olyan citokinvihar, fiatal huszonéves sportos testalkatú személy is kerülhet lélegeztetőgépre, kerülhet halál közelébe” – szögezte le a rektor.

Merkely Béla hozzátette: azok a családok ülhetnek nyugodtan a karácsonyi asztalhoz, akik az ünnepek előtt legalább két héttel felvették a harmadik oltást.

A visszajelzések után a kormány úgy döntött:

jövő héten is folytatódik az akcióhét.

Ezt Orbán Viktor jelentette be a Kossuth Rádióban pénteken. A miniszterelnök úgy fogalmazott: tavaly kiskarácsony volt, mert nem volt vakcina, ebben az évben azonban már más a helyzet.

Rendkívül sikeresnek értékelte az oltási akcióhetet a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa is, aki a koronavírus-járvány további hullámainak megelőzése érdekében újból arra sürgetett mindenkit, hogy vegye fel a vírus elleni vakcinát. Szlávik János a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában elmondta, személyesen is több kételkedőt sikerült meggyőznie, hogy mennyivel több előny származik a védőoltás felvételéből, mint annak elutasításából.

Szombat estig 742 ezer injekciót adtak az oltási akcióhéten. 609 ezren már a megerősítő, harmadik oltásért érkeztek az oltópontokra, és 91 ezer eddig oltatlan ember is úgy döntött, hogy felveszi az első oltását.

Az oltási akcióhéten beoltottakkal együtt mostanra 6 millió 115 ezer fölé emelkedett a beoltottak száma, közülük több mint 5 millió 800 ezren már a második oltást, 2 millió 440 ezernél is többen pedig a megerősítő harmadik oltást is felvették.

(Forrás: hirado.hu)

Még érdekes lehet ...


2025. július 10., Csütörtök

Ezek a hétvégi programok várnak rád!

Falunap és UAZ-GAZ találkozó.


2025. július 09., Szerda

Itt a csaló webshopok feketelistája!

Az online vásárlás népszerűségének növekedésével megnőtt a csaló webshopok száma is.


Kevéssel ugyan, de a Fidesz-KDNP továbbra is vezet a Tisza Párt előtt

A Demokratikus Koalíció (4%), a Mi Hazánk (3%) és a Kétfarkú Kutya Párt (3%) egyaránt a parlamenti küszöb alatt maradnának.


Utazási iroda: aki nem indult el, már ne is induljon

Vége egy korszaknak: csődbe ment az UniTravel.


2025. július 08., Kedd

Mindig másokon segített, most neki van szüksége támogatásra, de nagyon!

Segítsünk együtt Tamás Zsoltnak! – Életveszélyes állapotban van a keszthelyi tűzoltó főtörzsőrmester.


2025. július 04., Péntek

Meghosszabbították a másodfokú hőségriasztást!

Még több napig tart a kánikula.


2025. július 03., Csütörtök

Ezek a támogatott otthonteremtési hitel igénylési feltételei!

Jelentős könnyítés a fiatal lakásvásárlóknak: indul a 3%-os kamattámogatott konstrukció.


2025. július 02., Szerda

Orbán Viktor: a kormány elfogadta a 3 százalékos otthonteremtési hitelprogramot

Az új támogatást mindenki igénybe veheti, aki az első saját lakását vagy házát szeretné megvenni.


2025. július 01., Kedd

Júliustól a családok segítésére lehet adományozni a MOHU REpont automatáknál

Naponta 6-8 millió visszaváltás történik, ebből több ezer palack díját jótékony célra adományozzák a visszaváltók.


Új fajták, régi gondok

Kritikus helyzetben a magyar burgonyatermesztés.


Rekordévet írnak az Erzsébet-táborok: százezer gyermek a nyári programokon

Zalszabaron is táborozhatnak a nebulók jelképes, ezer forintos részvételi díj mellett.


2025. június 29., Vasárnap

Másodfokú hőségriasztás lép életbe hétfőtől

Tartós hőségre kell számítani, különösen a városias környezetben, ahol az épített burkolatok és épületek napközben felmelegszenek, éjszaka pedig nehezen hűlnek le.


2025. június 28., Szombat

Mutatjuk, melyik banknak hol kell ATM-et telepítenie

A kormány döntése értelmében 2025 végéig minden 1000 fő feletti településen, majd 2026 végéig minden 500 fő feletti településen kötelező lesz bankautomatát telepíteni.


2025. június 26., Csütörtök

Meghosszabbították a harmadfokú hőségriasztást

A hőségriasztásokkal kapcsolatos friss információk elérhetők a katasztrófavédelem által működtetett, ingyenesen letölthető VÉSZ applikáción keresztül is.


+