Hazai - 2021. december 02., Csütörtök
#koronavírus #napi adat

Koronavírus - kattintson a csütörtöki adatokért

Koronavírus - kattintson a csütörtöki adatokért

Archív (Fotó: MTI/Komka Péter)

A beoltottak száma 6 138 885 fő, közülük 5 852 417 fő már a második oltását is megkapta, 2 609 385 fő pedig már a harmadik oltást is felvették. 10 466 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 124 726 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 218 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 34 931 főre emelkedett.

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 902 000 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 187 795 főre emelkedett. 7450 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 550-en vannak lélegeztetőgépen. Az Oltási akcióban eddig összesen 947 ezren vettek fel oltást, közülük 775 ezren már a megerősítő harmadik oltást vették fel és 114 ezer eddig oltatlan ember is úgy döntött, hogy felveszi az első oltását. A sikerre való tekintettel a kormány meghosszabbította az Oltási akciót, így december 5. vasárnapig akár előzetes időpontfoglalás nélkül is lehet menni az oltópontokra reggel 7 óra és este 19 óra között.

A kórházak ezen a héten is megemelt oltási kapacitással várják az érkezőket  akár az első, akár az elmaradt második, vagy a megerősítő harmadik oltásra.   Az oltatlanok előzetes regisztráció nélkül is érkezhetnek az oltópontra, ez esetben regisztrációjukat a helyszínen végzik  el. Akik időpontfoglalás nélkül érkeznek, azokat érkezési sorrendben fogják beoltani. Aki előzetesen regisztrált és foglalt az interneten időpontot az elkerülheti a várakozást.  A megerősítő harmadik oltás is mindenkinek ajánlott, aki 4 hónapnál régebben kapta meg az előző oltását. A megerősítő oltás ismét 80-90%-ra képes emelni a védettséget. Bővebben:  https://koronavirus.gov.hu/cikkek/minden-fontos-az-oltasi-akciohetrol-0

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) múlt hét csütörtökön engedélyezte az 5-11 évesek oltását is a Pfizer-vakcinával. Magyarország készen áll ennek a megszervezésére is, a kormány le is kötött további gyermekek oltására való Pfizer vakcinákat, az első szállítmány várhatóan decemberben érkezik.

Az egészségügyi intézmények és a tömegközlekedés mellett ismét maszkot kell viselni az üzletekben, a bevásárlóközpontokban, a postákon, az ügyfélszolgálatokon, a színházakban, a mozikban, a múzeumokban és sportrendezvényeken. A beltéri kulturális és egyéb rendezvényeken, az edzőtermekben, az uszodákban, a fürdőkben, valamint a  vendéglátó üzletekben pedig az ott dolgozóknak kötelező a maszkhasználat. A bölcsődékben, az óvodákban, az iskolákban az igazgatók és a felsőoktatási intézményekben a rektorok, az egyéb munkahelyeken a munkáltatók határozhatják meg a maszkviselés szabályait. Az egészségügyi  dolgozók és a betegek védelme, valamint betegellátás zavartalansága érdekében az egészségügyi dolgozók számára kötelező a megerősítő  harmadik oltás felvétele. Bővebben: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/szombattol-ismet-kotelezo-maszk-az-uzletekben-bevasarlokozpontokban

Az átoltottság növelése érdekében a munkáltatók előírhatják az oltás felvételét dolgozóiknak. Az  állami szférában elvárt az oltás felvétele, az önkormányzatoknál a kérdésben a polgármesterek dönthetnek.  A dolgozóiknak oltást előíró vállalatok a megyei oltási munkacsoportoktól is kérhetnek vakcinát, ez esetben az üzemorvosok is elvégezhetik az oltást.

A magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra és már fel is vette azt, aki még nem, az továbbra is megteheti a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon. A regisztráció után a háziorvosnál és az interneten is lehetőség van oltásra időpontot foglalni a  www.eeszt.gov.hu honlapon. Az időpontfoglalóban minden érvényes regisztrációval rendelkező tud oltásra időpontot foglalni az első, az elmaradt második és a harmadik oltásra is. 

(Forrás: koronavirus.gov.hu)

Még érdekes lehet ...


2025. május 18., Vasárnap

Orbán Viktor: ma Ukrajna uniós tagsága a legnagyobb veszély

A miniszterelnök szerint az ukránok nem tudnak megállni a saját lábukon,


2025. május 07., Szerda

Láthatatlan hősök a falvak szolgálatában

Sikeresen zárult az idei falugondnoki alapképzés.


2025. május 05., Hétfő

Ez vár rád holnap: jelentős áresés a kutakon!

Az olajár esése és a keresletcsökkenés generálja.


2025. május 04., Vasárnap

Isten éltesse az édesanyákat!

Ma van anyák napja. Ez a nap a szeretetről, a tiszteletről és a megbecsülésről szól. 


2025. április 29., Kedd

Zalakaros felkészült: új élményekkel indul a strandszezon!

Bár az infláció sok területet érint, a fürdő nem emel árat a strandszezon kezdetére.


2025. április 28., Hétfő

Keszthely 2025-ben is pezseg: Fesztiválok, ünnepek és családi programok egész évben

A Balaton-parti városban 2025-ben sem maradunk zenei élmények, gasztronómiai különlegességek, tánc és családi programok nélkül.


2025. április 26., Szombat

Orbán Viktor: Ferenc pápa legnagyobb öröksége maga a béke

A miniszterelnök is lerótta kegyeletét Ferenc pápa ravatalánál a Szent Péter-bazilikában, Vatikánvárosban.


2025. április 22., Kedd

Ezt gondolja Dr. Székely János a Szentatyáról

Megható szavakkal búcsúzott a Szombathelyi Egyházmegye megyéspüspöke.


2025. április 16., Szerda

Nyolcvanegy éve kezdődött a XX. századi rémálom

Ma van a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja.


2025. április 14., Hétfő

Megújult a sportöltöző Iharosberényben

A fejlesztés nem csupán az egyesület, hanem az egész település számára jelentős mérföldkő.


Elhunyt Dr. Orvos Levente

Nagykanizsán is sokan ismerték, hiszen pályafutása elején a Jézus Szíve Plébánián szolgált.

#Nagykanizsa

Vissza az életbe

Vissza az életbe

2025. május 18. - Kék hírek

Micsoda koncentráció

Micsoda koncentráció

2025. május 18. - Sport

Felháborító!

Felháborító!

2025. május 17. - Kanizsa

Igen vagy nem?

Igen vagy nem?

2025. május 16. - Kanizsa

Bizonyítottak a kanizsai egyetemisták

Bizonyítottak a kanizsai egyetemisták

2025. május 16. - Sport

Újra a csúcson!

Újra a csúcson!

2025. május 13. - Sport

+