(Forrás: karitasz.hu/Pécsi Egyházmegye)
Tizenegyedik alkalommal szervezi meg az Egymillió csillag a szegényekért szolidaritási akciót hazánkban a Katolikus Karitász.
A „Tárjátok ki szíveteket” adventi segélyprogram-sorozat keretében zajló jótékonysági akciót több mint 300 helyszínen rendezik meg országszerte. Az egy hétig tartó rendezvénysorozat alkalmával minden nap egy kiemelt program is megrendezésre kerül, amelyen színes programokra, jótékonysági koncertekre és közösségi gyertyagyújtásokra várják az érdeklődőket, a segíteni szándékozókat. Több helyszínen – főtereken, adventi vásárokban, templomok előtt – a karitász önkéntesei a járókelőkkel együtt mécsesekből szívet vagy a Karitász jelét, a lángoló keresztet formálják majd meg, amely a nélkülözőkkel való sorsvállalást jelképezi.
Reményeink szerint gyermekek, fiatalok és idősebbek egyaránt bekapcsolódnak majd és meggyújtják a maguk mécsesét és lehetőségeikhez mérten adományokkal hozzájárulnak a rászorulók megsegítéséhez. A gyertyákért felajánlott adományokból a Karitász a hátrányos helyzetűek téli megsegítésére fordítja. Ételosztások, élelmiszercsomagok, kályhák és tűzifa nyújt majd valódi segítséget családok százainak.
A szolidaritási hét országos megnyitója Pécsen, a Széchenyi téren volt december 2-án. A nyitó ünnepségen beszédet mondott Udvardy György megyéspüspök és Écsy Gábor, a Karitász országos igazgatója.
Az Egymillió csillag a szegényekért akció 1998-ban Franciaországból indult el Európában. Hazánk 2008-tól vesz részt önállóan ezen szolidaritás-akcióban. Az „egymillió csillag” akcióban ma már 15 ország vesz részt. Az akció célja világszerte közös: az összetartozás szellemének, az emberi szolidaritás érzésének erősítése, figyelemfelhívás a társadalom peremére szorultak felé.
(Forrás: karitasz.hu)
Fogyasszunk minél több vizet, teát, szénsavmentes üdítőt, jót tesz a paradicsomlé, az aludttej, a kefir, a joghurt és a levesek.
A gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el a Balaton Legjobb Strandja 2024 címet.
Segítség egy gombnyomással!
Továbbra is a legmagasabb fokú hőségriasztás lesz érvényben.
A tartósan fennálló meleg megviseli a szervezetet, figyelni kell a folyadékpótlásra.
A termálfürdőjéről híres zalai üdülőváros 2003 után idén második alkalommal képviseli az országot a nemzetközi megmérettetésen.
Valótlan adatokat tartalmazó számlákat fogadott be egy borszőlőtermesztéssel foglalkozó egyéni vállalkozó.
A Mészáros Csoport karitatív szervezete, a ProFilii Alapítvány jóvoltából.
20 ezer lakóépületen valósulhatnak meg fejlesztések.
Csak azokon a szakaszokon dolgoznak majd, ahol jelenleg is három forgalmi sáv áll a közlekedők rendelkezésére.
Az Entente Florale Europe versenyén 2003 után 2024-ben ismét a fürdőváros képviseli - Debrecen mellett - Magyarországot.
A héten tizenhárom vármegye 230 településén, hatvanezer hektáron gyérítik a szúnyogokat - közölte az OKF szóvivője az MTI-vel.