(A kép forrása: koronavirus.gov.hu)
Magyarországon is megjelent a koronavírus omikron variánsa, két laboratóriumi mintában mutatták ki – hangzott el az M1 aktuális csatorna híradójában hétfőn. Hozzátették: az egyik fertőzöttnek enyhe tünetei vannak, a másik középsúlyos állapotban van és kórházban ápolják.
A műsorban Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta: két laboratóriumi mintában mutatták ki az omikron variánst, de egyelőre több esetet nem fedtek fel.
Hozzátette: Európában már közösségi terjedést mutat az omikron variáns, így várható volt, hogy Magyarországon is megjelenik ez a törzs.
Müller Cecília megjegyezte: ettől függetlenül egyelőre egyértelműen a delta variáns az uralkodó, csaknem 100 százalékban ez okozza a megbetegedéseket.
A tisztifőorvos szólt arról is, hogy az omikron variánssal kapcsolatban további megfigyelések, kutatások zajlanak.
A műsorban közölték azt is, az országos tisztifőorvos szerint a harmadik oltás felvétele most mindennél fontosabb.
A Neumann Labs magyar tulajdonú diagnosztikai laboratórium az MTI-vel közleményben tudatta: az eddigi két igazolt omikron variáns által okozott fertőzést a Neumann Labs-ben azonosították, a mutáció egy házaspárt fertőzött meg, amelynek tagjai nem tettek külföldi látogatást, így bizonyosan itthon kapták el a betegséget. A házaspár igazolt omikron fertőzése mellett a magyar labor további gyanús eseteket is vizsgál – tették hozzá.
Mint írták, a magyar laboratórium nemrég bevezetett új PCR-vizsgálata képes kimutatni minden új koronavírus-fertőzést, és külön kimutatja, hogy a legújabb, omikron-mutáció okozta-e azt.
(Forrás: koronavirus.gov.hu)
Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.
Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.
Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.
Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.
Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.
A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.
Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.
A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.
Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.
Az országos tisztifőorvos a korábban elrendelt hőségriasztását szerda 0 órától harmadfokúra emeli, és vasárnap 24 óráig meghosszabbítja.
Az országos tisztifőorvos a másodfokú hőségriasztást augusztus 11-étől, vasárnaptól augusztus 16., péntek éjfélig az ország egész területére rendelte el.