Hazai - 2021. december 22., Szerda
#lakossági kamatstop #törlesztőrészlet #jelzálogalapú hitel #Orbán Viktor

Orbán Viktor: Lakossági kamatstopot vezetünk be

Orbán Viktor: Lakossági kamatstopot vezetünk be

(Fotó: MTI/Benko Vivien Cher)

„A legfontosabb kérdés ma az áremelkedés, az infláció kérdése. Egész Európa szenved, mert nőnek az energiaárak” – jelentette ki a kormányfő videójában.

Elmondta: Magyarország védekezik, védi a családokat. „Emeljük a minimálbért, a nyugdíjakat, fenntartjuk a rezsicsökkentés politikáját, és rögzített árat vezettünk be az üzemanyagok esetében is” – sorolta az intézkedéseket.

Orbán Viktor elmondta, hogy az infláció ezeken kívül más területeket is érint, például a korábban felvett hitelek kamatait, ezért új védelmi vonalat nyitnak meg:

„Lakossági kamatstopot vezetünk be,

október végi szinten rögzítjük a jelzálogalapú hitelek kamatait. Az intézkedés január elején lép hatályba, és az első fél év végéig tart.”

Mindez azt jelenti, hogy a februári törlesztőrészlet már alacsonyabb lesz, mint a korábbiak voltak – fejtette ki a miniszterelnök, majd hozzátette:

„mert Magyarországnak előre kell mennie, nem hátra!”

(Forrás: hirado.hu)

Még érdekes lehet ...


2025. július 16., Szerda

Búzaszentelő ünnepség Zalában

Az összegyűjtött búzából készült liszt anyaotthonokba, kórházak gyermekosztályaira, óvodákba, bölcsődékbe, iskolákba jut el.


2025. július 15., Kedd

Orbán Viktor: Miért lenne más az eredmény 2026-ban, mint 2022-ben? +VIDEÓ

A miniszterelnök szerint a Fidesz teljesítménye megkérdőjelezhetetlen, és a digitális politikai mozgalmak nem tudják felülmúlni a szervezett közösségek munkáját.


2025. július 14., Hétfő

Új állami főépítész Zala vármegyében

Fülöp Tibor József kapott kinevezést.


2025. július 12., Szombat

Figyelmeztető piktogramokat festett a balatoni vasúti átjárókba a MÁV

Idén már 30 baleset történt a MÁV hálózatán vasúti átjárókban, amelyekben tízen vesztették életüket a KRESZ megszegése vagy figyelmetlenség következtében.


2025. július 10., Csütörtök

Ezek a hétvégi programok várnak rád!

Falunap és UAZ-GAZ találkozó.


2025. július 09., Szerda

Itt a csaló webshopok feketelistája!

Az online vásárlás népszerűségének növekedésével megnőtt a csaló webshopok száma is.


Kevéssel ugyan, de a Fidesz-KDNP továbbra is vezet a Tisza Párt előtt

A Demokratikus Koalíció (4%), a Mi Hazánk (3%) és a Kétfarkú Kutya Párt (3%) egyaránt a parlamenti küszöb alatt maradnának.


Utazási iroda: aki nem indult el, már ne is induljon

Vége egy korszaknak: csődbe ment az UniTravel.


2025. július 08., Kedd

Mindig másokon segített, most neki van szüksége támogatásra, de nagyon!

Segítsünk együtt Tamás Zsoltnak! – Életveszélyes állapotban van a keszthelyi tűzoltó főtörzsőrmester.


2025. július 04., Péntek

Meghosszabbították a másodfokú hőségriasztást!

Még több napig tart a kánikula.


2025. július 03., Csütörtök

Ezek a támogatott otthonteremtési hitel igénylési feltételei!

Jelentős könnyítés a fiatal lakásvásárlóknak: indul a 3%-os kamattámogatott konstrukció.


2025. július 02., Szerda

Orbán Viktor: a kormány elfogadta a 3 százalékos otthonteremtési hitelprogramot

Az új támogatást mindenki igénybe veheti, aki az első saját lakását vagy házát szeretné megvenni.

+