Hazai - 2022. január 03., Hétfő
#Magyar falu program #támogatás #kistelepülési beruházás #életminőség javítása

Gyopáros: Már pályázhatók a Magyar falu program ez évi forrásai

Gyopáros: Már pályázhatók a Magyar falu program ez évi forrásai

(Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Az ötezer lakosnál alacsonyabb lélekszámú települések már hétfőtől pályázhatnak a Magyar falu programban meghirdetett támogatásokra – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten. Gyopáros Alpár közlése szerint az eddigi 120 napról az idén 90 napra csökkentették a pályázatok elbírálási idejét, így egy hónappal korábban foghatnak hozzá az önkormányzatok és a helyi egyházközségek a fejlesztésekhez.

Az idén ismét 70 milliárd forint áll rendelkezésre a kistelepülési beruházások megvalósításához; ezt kiegészítik a falusi útalap, a falusi csok és a falusi kisboltok működtetését szolgáló támogatás forrásai – tette hozzá a kormánybiztos. Hangsúlyozta, hogy a pályázati kiírást évről évre a települések igényei szerint fogalmazzák meg, ezért több újdonságot tartalmaz az idei program.

A többi között 2022-ben lehet pályázni

fogászati kezelőszék beszerzésére, művelődési házakhoz kapcsolódó kültéri közösségi terek, például szabadtéri színpadok kialakítására, kommunális járművek tárolására szolgáló gépszín kialakítására, falusi bölcsődék, bölcsődei udvarok felújítására és csapadékvíz-elvezetési hálózatok megvalósítására is.

Szólt arról, hogy 2019 óta több mint 200 milliárd forintnyi támogatást vehettek igénybe a falvak a helyi életminőség javítására. A csaknem 2900 ötezer lakosnál alacsonyabb lélekszámú település 23 000 sikeres pályázatot adott be az elmúlt években. A Magyar falu program annál is inkább népszerű, mert egyszerű, rugalmas és gyors, az idén pedig tovább csökken a pályázatok elbírálási ideje – nyomatékosította Gyopáros Alpár.

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a pályázati kiírások megtalálhatóak a kormany.hu, illetve a magyarfaluprogram.hu weboldalon.

(Forrás: hirado.hu)

Még érdekes lehet ...


2022. május 20., Péntek

30 fok körül

Pénteken országszerte nyáriasan meleg idő várható, majd szombaton hidegfront érkezik.


2022. május 19., Csütörtök

Zavartalan napsütés

Csak estefelé sodródhat észak felől némi fátyolfelhőzet hazánk fölé, de csapadék nem alakul ki.


2022. május 18., Szerda

Magyarország segít

Továbbra is folyamatosan indítják a segélyszállítmányokat.


Idén végre lesz hazai kajszi- és őszibarack

A terméskilátások jobbak a gyümölcspiacon, mint az elmúlt két évben, de a már piacra került termékek esetében a termelési költségek – zöldségtermékekre is jellemző – 25-50 százalékos emelkedését az átvételi árak nem tükrözik.


Naposabb folytatás

Az átvonult hidegfront után szárazabb léghullámok érik el a Kárpát-medencét. Emiatt kevesebb felhőre, kissé hűvösebb időre számíthatunk.


2022. május 17., Kedd

Nyakunkon az szja-bevallás határideje

Mutatjuk, mi a teendő, mire kell figyelni.


Visszább terelés

Hidegfront hoz záporokat, zivatarokat, illetve lehűlést is, de utóbbi majd inkább szerdán lesz érzékelhető, valamint csütörtök reggel.


2022. május 16., Hétfő

Megválasztották Orbán Viktort Magyarország miniszterelnökének

A Fidesz elnökét – aki 2010 óta tölti be megszakítás nélkül a kormányfői tisztséget – 133 igen szavazattal, 27 nem ellenében választották meg a képviselők.


2022. május 15., Vasárnap

Novák Katalin: Az ártatlan áldozatok és az igazság oldalán állunk

Ünnepélyesen is beiktatták Magyarország új köztársasági elnökét.


2022. május 13., Péntek

Nyugodt hétvége

Hétvégén megnyugszik a légkör, így kellemes időre számíthatunk számottevő csapadék nélkül.


Orbán Viktor megnevezte új kormánya minisztereit

A parlament oldalán megjelent napirendi javaslat szerint Orbán Viktor május 16-án, hétfőn teheti le ötödször a kormányfői esküt.


Influenza: négyezren fordultak orvoshoz a múlt héten

A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentése szerint május 2-8. között 4200-an fordultak orvoshoz influenzaszerű megbetegedéssel, ez 27 százalékkal kevesebb beteget jelent, mint az azt megelőző héten - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK)


2022. május 11., Szerda

Az első harmincasok

Ízelítőt kapunk a nyárból, csütörtökön a mainál is jóval melegebb lesz: több helyen is meghaladhatja a 30 fokot a csúcsérték.


Koronavírus - megérkeztek a heti összesített adatok

Jelenleg 1015 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 29-en vannak lélegeztetőgépen.


Szijjártó: Magyarország nem szavazza meg az uniós szankciókat

A brüsszeli csomag elfogadása 700 forintos benzin- és 800 forintos gázolajárat hozna, több száz millió forintba kerülne a finomítóátállás, ami legalább 5 évig tartana, és az utána vásárolt olaj drágább lenne, mint most.


2022. május 10., Kedd

Nyári napok a Tour alatt

A Giro d'Italia magyarországi szakaszai után már itt is van a Tour de Hongrie.


Már a 2G-s telefonok cseréjére is jár támogatás

Május 9-től a 2G-s mobiltelefonok cseréjére is igényelhető támogatás, emellett folytatódik a 3G-s készülékek támogatott cseréje is - írta hétfői számában a Világgazdaság.


Kis előrelépés történt, de Magyarország még nem tudja támogatni az olajembargót

Az Európai Bizottság elnöke hétfő este Budapesten tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnökkel. Szijjártó Péter külügyminiszter videón ismertette a részleteket.


2022. május 09., Hétfő

Egyre nyáriasabb

Egyre szárazabb, melegebb levegő érkezik a Kárpát-medence fölé, emiatt kevesebb záporra, zivatarra kell számítani.


Ma búcsúzik hivatalától Áder János

A kétszer kitöltött ötéves ciklusát követően Áder János köztársasági elnök hétfőn távozik hivatalából.

+