Hazai - 2022. január 04., Kedd
#Balatonlelle #Balaton #vízkereszt #vallás #kereszténység

Idén vízkeresztkor is megszentelik a Balatont

Idén vízkeresztkor is megszentelik a Balatont

Szűcs Imre atya tavaly indította útjára a Balaton-keresztelés hagyományát (Fotó: Facebook/Balatonlellei Szentháromság Plébánia)

Tavaly első alkalommal tartottak Balaton-szentelést a déli parti városban vízkereszt estéjén, idén pedig folytatódik a hagyomány.

A magyar vízkereszt elnevezés az ilyenkor végzett vízszentelésből ered. Az epifánia („epiphania Domini”, az „Úr megjelenése”) néven is nevezett nap Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe.

Csütörtök este 19 órakor (a 18 órakor kezdődő szentmise után) a balatonlellei mólónál várja a híveket Szűcs Imre plébános, aki tavaly indította el a hagyományt.

– Az jutott eszembe, hogy miért edényben szenteljem meg a vizet, amikor itt van nekünk egy gyönyörűséges, Istenadta szépségünk, a Balaton

– mondta a korábban Nagykanizsán is szolgált plébános a likeBalaton.hu-nak.

Sokan lámpásokkal, fáklyákkal érkeztek, így világították be a helyszínt.

A plébános most is arra kéri a résztvevőket, hogy lampiont, mécsest vagy gyertyát hozzanak magukkal.

A megszentelt Balaton vizéből kis üvegekben bárki vihet magával otthonába.

A nyugati kereszténység január 6-án három eseményt ünnepel:

  • a háromkirályok, másképpen a napkeleti bölcsek látogatását a gyermek Jézusnál,
  • Jézus megkeresztelkedését a Jordán folyóban,
  • valamint Jézus általa véghezvitt első csodát a kánai menyegzőn.

(Forrás: LikeBalaton)

Még érdekes lehet ...


2024. április 17., Szerda

Hamarosan indul a strandszezon Zalakaroson

Alig több mint két hét múlva, május 3-án, pénteken részlegesen megnyitja kültéri strandját a Zalakarosi Fürdő.


2024. április 16., Kedd

Hetedik védekezési szezonját kezdte meg a jégkármérséklő rendszer

Számítások szerint a rendszerre fordított 1 forint mintegy 33 forint éves termelési értéket óv meg.


2024. április 15., Hétfő

Hidegfront vet véget az áprilisi nyárnak

Visszaesik a hőmérséklet a héten.


2024. április 10., Szerda

Álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő munkaerőpiaci program indul Zalában

A vállalkozóvá válást elősegítő programra 2024. május 3-ig lehet jelentkezni.


2024. április 09., Kedd

Már lehet jelentkezni a nyári balatoni Erzsébet-táborokba

A vakációs turnusokba iskolák pályázhatnak 1-7. évfolyamos tanulókkal április 24-én 14.00 óráig, az etaborplusz.hu weboldalon.


2024. április 04., Csütörtök

Választási tudnivalók

A névjegyzéki adatok alapján mintegy 228 ezer ember voksolhat a vármegyében 2024. június 9-én.


2024. április 02., Kedd

Hétfőn indult a tavi viharjelzési szezon

A Balatonon összesen 55 viharjelzőlámpa van, ennek köszönhetően egy adott pontról legalább hármat is lehet látni.


Már elérhető az egynapos autópálya-matrica

Motorra kedvezményes áron lehet majd megvenni az új típusú jogosultságot.


2024. március 30., Szombat

Óraátállítás március 31-én

A nyári időszámítás hivatalos kezdete a gyakorlatban azt is jelenti, hogy egy órával kevesebbet alhatunk, mivel előrefelé állítjuk az órát. 


Elindult a hajózási szezon a Balatonon

Történelmi léptékű fejlesztést végeztek a szezon nyitására a BAHART-nál.


2024. március 24., Vasárnap

Fenntartható környezetszépítés és a közösségépítés

Május 1-ig nevezhetnek a helyi közösségek a Virágos Magyarország versenyre.


2024. március 20., Szerda

Budapest és a fürdővárosok vonzották a legtöbb vendéget az ünnepi hosszú hétvégén

Az NTAK adatai alapján több mint 300 ezer éjszakát töltöttek magyarországi szálláshelyeken a vendégek.


Zalában is elindultak a gyermekotthonok hatósági vizsgálatai

Az intézmények felében március 19-ig már megtörtént a helyszíni ellenőrzés.

+