A biztonsági előírásokon túl most még inkább felértékelődik az oltás szerepe (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
A legfrissebb adatok szerint a fertőződések 10-15 százalékának hátterében az omikron variáns áll.
Magyarországra is megérkezett a koronavírus-járvány ötödik hulláma – közölte a háziorvosok országos kollegiális szakmai vezetője az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
Békássy Szabolcs azt mondta: jelentősen emelkedett a légúti tünetekkel orvoshoz fordulók száma. Erre – mint megjegyezte – számítottak is, miután Európa-szerte gyorsan terjed a koronavírus omikron variánsa. Ezzel együtt meglepte őket, hogy ilyen gyorsan, pár nappal a negyedik hullám vége után elérkezett Magyarországra is az ötödik hullám.
Kiemelte: a légúti tüneteket mutató betegeket arra kérik, hogy előzetesen telefonon jelentkezzenek be, így időpont alapján, elkülönítve tudják őket fogadni. Járványügyi szempontból nagyon fontos, hogy a fertőző betegeket elkülönítsék a krónikus betegektől.
Békássy Szabolcs azt mondta:
a Nemzeti Népegészségügyi Központ legfrissebb adatai szerint a fertőződések 10-15 százalékának hátterében az omikron variáns áll.
Véleménye szerint néhány héten belül várhatóan a megbetegedések döntő többségéért ez a variáns lesz majd felelős.
A szakember szerint a következő időszakban várhatóan sokan fertőződnek meg, de a kórházban ápoltak száma kevésbé növekszik majd.
Most még inkább felértékelődik a harmadik oltás szerepe. Ugyanis azoknál, akik már megkapták a három védőoltást, sokkal kevésbé valószínű a súlyos megbetegedés kialakulása – hangsúlyozta a háziorvosok országos kollegiális szakmai vezetője.
(Forrás: VG)
Fogyasszunk minél több vizet, teát, szénsavmentes üdítőt, jót tesz a paradicsomlé, az aludttej, a kefir, a joghurt és a levesek.
A gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el a Balaton Legjobb Strandja 2024 címet.
Segítség egy gombnyomással!
Továbbra is a legmagasabb fokú hőségriasztás lesz érvényben.
A tartósan fennálló meleg megviseli a szervezetet, figyelni kell a folyadékpótlásra.
A termálfürdőjéről híres zalai üdülőváros 2003 után idén második alkalommal képviseli az országot a nemzetközi megmérettetésen.
Valótlan adatokat tartalmazó számlákat fogadott be egy borszőlőtermesztéssel foglalkozó egyéni vállalkozó.
A Mészáros Csoport karitatív szervezete, a ProFilii Alapítvány jóvoltából.
20 ezer lakóépületen valósulhatnak meg fejlesztések.
Csak azokon a szakaszokon dolgoznak majd, ahol jelenleg is három forgalmi sáv áll a közlekedők rendelkezésére.
Az Entente Florale Europe versenyén 2003 után 2024-ben ismét a fürdőváros képviseli - Debrecen mellett - Magyarországot.
A héten tizenhárom vármegye 230 településén, hatvanezer hektáron gyérítik a szúnyogokat - közölte az OKF szóvivője az MTI-vel.