Horváth Ágnes háziorvos beolt egy nőt a kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinájával nagykanizsai rendelőjében 2021. március 5-én (Archív fotó: MTI/Varga György)
A beoltottak száma 6 345 766 fő, közülük 6 083 949 fő már a második, 3 567 044 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette. Összesen 20 174 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 471 276 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 69 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 41 087 főre emelkedett.
A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 224 813 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 205 376 főre emelkedett. 3145 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 164-en vannak lélegeztetőgépen. Az omikron és a február 15-től életbe lépő oltási igazolvány miatt is érdemes kihasználni az oltási akciót, amely csütörtökön, pénteken és szombaton folytatódik.
Következő oltási akciók a kórházi és járásközponti oltópontokon:
· 2022. január 27-28. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között.
· 2022. január 29. (szombat) 10-18 óra között.
Továbbra is kiemelten várják az oltatlanokat és azokat is, akiknek már 4 hónapnál régebben kapták meg a korábbi oltásukat. A központi oltópontokon továbbra is öt vakcina közül lehet választani. Az oltási akciónapokon a 12 év feletti korosztályt várják az oltópontokon. Az 5-11 éves gyermekek oltása továbbra is csak előzetes időpontfoglalással lehetséges a kórházi oltópontokon vagy a házi gyermekorvosoknál. A megerősítő oltás mindenkinek javasolt, aki már 4 hónapnál régebben kapta meg az előző oltását. A harmadik oltás felvételével ismét 80-90%-ra emelhető a védettség.
A negyedik oltás is már foglalható és felvehető, akár a most zajló oltási akciók keretében is. A negyedik oltás kérhető 18 év felett, ha a 3. oltás beadása óta már eltelt 4 hónap. Az olthatóság megítélése érdekében az oltóorvos szükség esetén konzultálhat a kezelőorvossal és/vagy háziorvossal. Az oltóanyag választás minden esetben az oltóorvos feladata, aki a pácienst ismerve a szakmai szempontok alapján dönt. Általános ellenjavallata egyik kombinációnak sincs.
Azon oltatlan személyek, akik fertőzésen átestek, várakozási idő nélkül a betegségből történt felgyógyulás után, olthatók.
Az egészségügyi intézmények és a tömegközlekedés mellett továbbra is maszkot kell viselni az üzletekben, a bevásárlóközpontokban, a postákon, az ügyfélszolgálatokon, a színházakban, a mozikban, a múzeumokban és sportrendezvényeken. A beltéri kulturális és egyéb rendezvényeken, az edzőtermekben, az uszodákban, a fürdőkben, valamint a vendéglátó üzletekben pedig az ott dolgozóknak kötelező a maszkhasználat.
Az átoltottság növelése érdekében a munkáltatók előírhatják az oltás felvételét dolgozóiknak. Az állami szférában elvárt az oltás felvétele, az önkormányzatoknál a kérdésben a polgármesterek dönthetnek. A dolgozóiknak oltást előíró vállalatok a megyei oltási munkacsoportoktól is kérhetnek vakcinát, ez esetben az üzemorvosok is elvégezhetik az oltást.
(Forrás: koronavirus.gov.hu)
Fogyasszunk minél több vizet, teát, szénsavmentes üdítőt, jót tesz a paradicsomlé, az aludttej, a kefir, a joghurt és a levesek.
A gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el a Balaton Legjobb Strandja 2024 címet.
Segítség egy gombnyomással!
Továbbra is a legmagasabb fokú hőségriasztás lesz érvényben.
A tartósan fennálló meleg megviseli a szervezetet, figyelni kell a folyadékpótlásra.
A termálfürdőjéről híres zalai üdülőváros 2003 után idén második alkalommal képviseli az országot a nemzetközi megmérettetésen.
Valótlan adatokat tartalmazó számlákat fogadott be egy borszőlőtermesztéssel foglalkozó egyéni vállalkozó.
A Mészáros Csoport karitatív szervezete, a ProFilii Alapítvány jóvoltából.
20 ezer lakóépületen valósulhatnak meg fejlesztések.
Csak azokon a szakaszokon dolgoznak majd, ahol jelenleg is három forgalmi sáv áll a közlekedők rendelkezésére.
Az Entente Florale Europe versenyén 2003 után 2024-ben ismét a fürdőváros képviseli - Debrecen mellett - Magyarországot.
A héten tizenhárom vármegye 230 településén, hatvanezer hektáron gyérítik a szúnyogokat - közölte az OKF szóvivője az MTI-vel.