(A kép forrása: koronavirus.gov.hu)
Bizonyosan leszálló ágba került a koronavírus ötödik hulláma - mondta az országos tisztifőorvos péntek reggel az M1 aktuális csatornán.
Müller Cecília közölte, az ötödik hullám csúcsára a negyedik héten ért el Magyarország, azóta folyamatosan javulnak a járványügyi adatok. Hozzátette, a javulás mértéke egyre fokozódik, és elég jó ütemben halad: az új fertőzöttek száma, a kórházban vagy lélegeztetőgépen lévők száma csökken és a szennyvízből vett minták is biztatóak.
Szólt arról is, hogy Magyarországon is főként a koronavírus omikron variánsa fertőz (99 százalék), de a delta variáns is jelen van. Ugyanakkor már Magyarországon is megjelent az omikron egy újabb variánsa, amely a pozitív minták 12 százalékáért felelős.
Az omikron alvariánsai hasonló jellemzőkkel bírnak, így az általuk okozott tünetek is hasonlóak.
Müller Cecília az ismétlőoltások fontosságát hangsúlyozva megjegyezte, az oltástól számított negyedik hónap után valamennyi vakcina hatékonysága csökken, ezért nagyon fontos lenne, hogy minél többen felvegyék a harmadik oltást is. Kitért arra, az idősek vagy krónikus betegek fontolják meg az influenzaoltás felvételét is, hiszen egyre több megbetegedést okoz ez a vírus is.
(Forrás: MTI)
Fogyasszunk minél több vizet, teát, szénsavmentes üdítőt, jót tesz a paradicsomlé, az aludttej, a kefir, a joghurt és a levesek.
A gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el a Balaton Legjobb Strandja 2024 címet.
Segítség egy gombnyomással!
Továbbra is a legmagasabb fokú hőségriasztás lesz érvényben.
A tartósan fennálló meleg megviseli a szervezetet, figyelni kell a folyadékpótlásra.
A termálfürdőjéről híres zalai üdülőváros 2003 után idén második alkalommal képviseli az országot a nemzetközi megmérettetésen.
Valótlan adatokat tartalmazó számlákat fogadott be egy borszőlőtermesztéssel foglalkozó egyéni vállalkozó.
A Mészáros Csoport karitatív szervezete, a ProFilii Alapítvány jóvoltából.
20 ezer lakóépületen valósulhatnak meg fejlesztések.
Csak azokon a szakaszokon dolgoznak majd, ahol jelenleg is három forgalmi sáv áll a közlekedők rendelkezésére.
Az Entente Florale Europe versenyén 2003 után 2024-ben ismét a fürdőváros képviseli - Debrecen mellett - Magyarországot.
A héten tizenhárom vármegye 230 településén, hatvanezer hektáron gyérítik a szúnyogokat - közölte az OKF szóvivője az MTI-vel.