(A kép forrása: Pexels)
Napos, csapadékmentes időre számíthatunk a következő bő egy hétben. Vasárnapig még marad az átlagosnál hűvösebb idő, majd hétfőn melegedés kezdődik, így a jövő hét közepén már egyes országrészekben 20 fok körül is alakulhat a csúcshőmérséklet.
Ma az ország nagy részén többórás napsütés várható gomoly- és fátyolfelhőkkel. Főleg a déli, délkeleti megyében lehetnek erősebben felhős körzetek, néhol szitálással. Éjjel északkeleten derült vagy gyengén felhős, máshol változóan felhős lesz az ég. Elsősorban hazánk délnyugati felén képződhetnek pára-, illetve ködfoltok. Főként a déli országrészben elvétve előfordulhat szitálás, jelentéktelen hószállingózás. Pénteken az északkeleti megyékben jobbára derült lesz az ég, de a gomoly-, illetve fátyolfelhők mellett másutt is kisüt hosszabb-rövidebb időre a nap. Az ország nagy részén nem várható csapadék, de főként délen, délkeleten itt-ott előfordulhat szitálás, majd egy-egy zápor. Helyenként megélénkül a keleti, északkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +2 fok között valószínű, de a fagyzugokban ennél hidegebbre számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 7 és 13 fok között alakul
(Forrás: met.hu)
Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.
Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.
Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.
Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.
Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.
A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.
Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.
A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.
Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.
Az országos tisztifőorvos a korábban elrendelt hőségriasztását szerda 0 órától harmadfokúra emeli, és vasárnap 24 óráig meghosszabbítja.
Az országos tisztifőorvos a másodfokú hőségriasztást augusztus 11-étől, vasárnaptól augusztus 16., péntek éjfélig az ország egész területére rendelte el.