Hazai - 2022. március 17., Csütörtök
#benzinárstop #benzin #üzemanyag #tankolás

Óriási terheket jelentene a feloldása, ezért még hónapokig maradhatnak a hatósági árak

Óriási terheket jelentene a feloldása, ezért még hónapokig maradhatnak a hatósági árak

(Fotó: MIT/Máthé Zoltán)

Egyelőre aligha terheli át a kormány a lakosságra az energiaárak drasztikus emelkedését, a háborús helyzet megoldódásától is nagyban függ, hogy meddig és milyen formában maradnak velünk az árstopok.

Bár sok múlik az áprilisi választáson és a háborús fejleményeken, minden esély megvan arra, hogy a következő hónapokban, tehát a májusi határidők után is maradnak a hatósági árak, legfeljebb fokozatosan vezetheti ki őket a kabinet – erősítette meg a VG-nek nyilatkozó elemző. A kormány még az orosz–ukrán katonai konfliktus előtt döntött a hatósági árszabályozás bevezetéséről bizonyos piaci termékeknél, előbb tavaly novemberben az üzemanyagárakat maximálta 480 forinton – amit egyszer már meghosszabbított –, az idén januárban pedig hat alapvető élelmiszer esetében döntött így. Azóta viszont egészen drámai, ami az energiaáraknál tapasztalható: a háborús és a szankciós hírek hatására március első hetében a földgáz ára egészen a 345 eurós megawattóránkénti rekordra ugrott, az olaj ára pedig 135 dollárig, ami 13 éves csúcsnak számít. Egyelőre úgy tűnik, hogy a piacok némileg megnyugodtak, aminek köszönhetően ismét a háború előtti szinteken jár a WTI és Brent ára is, a jövő azonban nem sok jóval kecsegtet.

Ha vége lesz is a háborúnak, és jön valamilyen konszolidáció a nyersanyagárakban, szinte borítékolható, hogy az orosz nyersanyagokról való leválást szorgalmazó európai törekvések olyan változásokat idéznek elő, amelyek tartósan magasan tarthatják az energiaárakat, legyen szó a villamos áramról, az olajról vagy gázról – mondta a VG-nek Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője. Szerinte mivel az olcsó orosz importot valamivel ki kell váltani, aligha várható, hogy közel hasonló áron szerezzük be az energiahordozókat, főleg, ha saját előállításra vagy megújuló energiára akar építeni Európa. „Ez egy jó darabig költségesebb lesz, mint az olcsó fosszilis energia” – magyarázta. A szakember szavai rímelnek arra, amit Boris Johnson a napokban mondott, a brit kormányfő ugyanis úgy fogalmazott: az orosz energiafüggőség felszámolása mindenképpen fájdalmas lesz.

Pedig a folyamat még el sem kezdődött, de Európa-szerte már komoly problémát okoz az energiaárak emelkedése, emiatt az uniós kormányok egymásután döntenek különböző támogatások, illetve hatósági árak bevezetéséről. Magyarországhoz hasonlóan legutóbb Szlovénia maximálta az üzemanyagárakat, így a térségben már négy ország alkalmazza az árbefagyasztásnak ezt a módját (korábban Szerbia és Horvátország is meglépte).

A piaci árakba való beavatkozás a kormány tervei szerint ugyan ideiglenes – az élelmiszerárstop május 1-ig, az üzemanyagár-sapka május 15-ig tart –, a mostani nyersanyagárak mellett ezek kivezetése hirtelen róna jelentős terhet a hazai lakosságra, ezért inkább arra lehet számítani, hogy egyelőre maradnak, még ha ez a kereskedőknek és a büdzsének is hatalmas költségeket jelent, nem beszélve az esetleges ellátási nehézségekről.

Virovácz Péter  ugyanakkor úgy véli, hosszabb távon a hatósági árakat nem lehet fenntartani, ezért fokozatosan vezetheti ki őket a kormány. Mint mondta, jelenleg a fogyasztók viselik a legkevésbé az áremelkedések negatív hatásait, ezért szerinte az lenne a logikus ebben a helyzetben, ha a kormány átadna a fogyasztóknak a teherből, például úgy, hogy fokozatosan elkezdi emelni az üzemanyagárakat. A rezsicsökkentés kapcsán pedig arról beszélt, hogy az energiaszolgáltatók tudtak az elmúlt időszakban tartalékot képezni, azonban ha volt is kisebb-nagyobb eltérés, ekkora a rögzített és a piaci ár között nem volt. Emiatt a jövőben érdemes azon is elgondolkodnia a kormánynak, hogy valamilyen differenciálást bevezessen. Kérdéseinkkel kerestük a Pénzügyminisztériumot, azonban lapzártánkig nem kaptunk választ.

(Forrás: VG)

Még érdekes lehet ...


2024. november 19., Kedd

Havazás várható a hét vége felé

Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.


2024. október 30., Szerda

Újabb attrakciókat terveznek a Zalakarosi Fürdőn

Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.


2024. október 09., Szerda

Lezárták az M7-est a horvát határ előtt

Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.


Szigorodtak az előírások az építészetről szóló törvényben

Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.


2024. szeptember 17., Kedd

Példaemberek munkáját ismerte el a Zala Vármegyei Közgyűlés

Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.


2024. szeptember 16., Hétfő

Ismét elnyerte az Érték és Minőség Nagydíjat a Zalakarosi Fürdő

A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.


2024. augusztus 30., Péntek

Meghosszabbítják jövő csütörtökig a másodfokú hőségriasztást

Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.


2024. augusztus 29., Csütörtök

Tovább tombol a kánikula, az egész országra kiadták a figyelmeztetést

A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.


2024. augusztus 24., Szombat

Ismét másodfokú hőségriasztás lépett életbe

Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.


2024. augusztus 13., Kedd

Szerdától harmadfokú hőségriasztás lép érvénybe

Az országos tisztifőorvos a korábban elrendelt hőségriasztását szerda 0 órától harmadfokúra emeli, és vasárnap 24 óráig meghosszabbítja.


2024. augusztus 11., Vasárnap

Másodfokú hőségriasztás lépett életbe

Az országos tisztifőorvos a másodfokú hőségriasztást augusztus 11-étől, vasárnaptól augusztus 16., péntek éjfélig az ország egész területére rendelte el.

#Nagykanizsa

Felfüggesztett börtönt kapott a sok szemét miatt

Felfüggesztett börtönt kapott a sok szemét miatt

2024. november 28. - Kék hírek

Példa nélküli hatalomgyakorlás

Példa nélküli hatalomgyakorlás

2024. november 25. - Kanizsa

Idén is gyűjtik az ajándékokat

Idén is gyűjtik az ajándékokat

2024. november 22. - Kanizsa

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

2024. november 22. - Érdekes

Nem most van itt az ideje az adóemelésnek

Nem most van itt az ideje az adóemelésnek

2024. november 21. - Kanizsa

A nemzeti konzultáció kapcsán

A nemzeti konzultáció kapcsán

2024. november 19. - Kanizsa

Az olvasókör alapításának évfordulóján

Az olvasókör alapításának évfordulóján

2024. november 19. - Kultúra

+