(A kép forrása: Infostart)
13 dél-balatoni vasútállomásnál oldódik meg az akadálymentesítés, környezetrendezés és a parkolás. Megújulnak a közművek, szépül a környezet és lesz, ahol a felvételi épület teljesen átalakul.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. felhívása az európai uniós közbeszerzési értesítőben jelent meg. A dél-balatoni vasútállomások építési munkáira várják a pályázókat. A kiírás szerint 13 helyszínen újítják meg az egyes vasútállomások felvételi épületét és előterét.
A tervek szerint lesz, ahol renoválják a meglévő állomásépületet, és átalakítják a közműveket. Ahol kell, aszfaltoznak, kibővítik a parkolóhelyek számát, a régi parkolókat pedig felújítják. A legtöbb helyszínen kiépítik a távközlési hálózatok helyi kábelét, valamint a kapcsolódó távközlési és biztosítóberendezések munkáit is elvégzik.
Sok helyen biztosított lesz a kerékpártárolás, korszerűsödik az utastájékoztatási rendszer, fejlődnek a közlekedési kapcsolatok és szebb lesz a zöldterület.
(Forrás: LikeBalaton/Krausz Andrea)
Összességében sok helyen kell ismétlődő jelleggel záporra, zivatarra, illetve esőre is számítani.
Nedves, labilis léghullámok érkeznek dél, délnyugat felől, aminek hatására megnő a záporok, zivatarok kialakulásának esélye.
Változékonyabbra fordul időjárásunk, a jövő hét elején, közepén gyakori vendégünk lesz a csapadék.
Holnap még nagyrészt eseménytelen, nyugodt lesz az idő, csak néhol fordulhat elő csapadék. Hétfőtől aztán....
Tavaink vize már 21, 22 fokos, szombaton viszont a csúcsérték is lesz, ahol hasonló értéket vesz fel.
Az elmúlt három évben több mint tízezer egyszülős és nagycsalád nyaralhatott térítésmentesen a Mészáros Csoport támogatásával.
Napos, meleg, nagyrészt száraz idő várható, de a déli tájakon továbbra is esély nyílik záporok, zivatarok kialakulására.
A következő napokban egyre inkább csak délen lehetnek záporok, zivatarok, majd a hétvégén már ott se nagyon.
A hosszú hétvégén nem változik jelentősen időjárásunk jellege: napos, gomolyfelhős idő várható 25 fok körüli csúcsértékekkel.
Záporokkal, zivatarokkal tarkított pünkösdi hétvége vár ránk a sok évi átlagnak abszolút megfelelő hőmérsékleti értékekkel.
Pénteken folytatódik a gomolyfelhős, napos idő, elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar.
A beruházást 215 millió forintból végezte el a MÁV.
Országszerte magas a pollenkoncentráció, erősödhetnek a szénanáthás tünetek.