A korábbi szakaszos helyett folyamatosan lehet benyújtani a pályázatokat, melyre a keretösszeg kimerüléséig van lehetőség (Illusztráció, a kép forrása: unsplash.com)
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) április 14-től ismét elindítja az e-kerékpárok vásárlását támogató programját. A pályázat keretösszege 1 milliárd forint. Újdonság, hogy ezúttal akár nyugdíjasok, kismamák és diákok is kaphatnak támogatást.
A pedálszenzoros kerékpárok vásárlásához maximum 100 ezer forintot, nyomatékszenzoros kerékpárokra pedig 180 ezer forintot lehet igényelni, illetve legfeljebb a jármű árának felét fedezheti a támogatás. A vásárláshoz nincsen szükség munkaadói igazolásra, így kismamák, diákok, nyugdíjasok is igényelhetik a támogatást.
Fontos, hogy a kerékpároknak meg kell felelniük a megadott műszaki-környezetvédelmi követelményeknek is
– írja a közleményében az ITM. Legfeljebb egy pedálszenzoros vagy nyomatékszenzoros hajtási rendszerrel felszerelt pedelec kerékpár utófinanszírozott támogatására lehet pályázni, a kereskedelmi forgalomban megvásárolható kerékpárok legnagyobb folyamatos névleges teljesítménye 250 W vagy annál kisebb lehet.
A 2023. április 14-ig tartó pályázat lebonyolítását a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. végzi. A pályázat részletei az elektromobilitas.humda.hu oldalon érhetők el.
(Forrás: Turista Magazin)
Fogyasszunk minél több vizet, teát, szénsavmentes üdítőt, jót tesz a paradicsomlé, az aludttej, a kefir, a joghurt és a levesek.
A gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el a Balaton Legjobb Strandja 2024 címet.
Segítség egy gombnyomással!
Továbbra is a legmagasabb fokú hőségriasztás lesz érvényben.
A tartósan fennálló meleg megviseli a szervezetet, figyelni kell a folyadékpótlásra.
A termálfürdőjéről híres zalai üdülőváros 2003 után idén második alkalommal képviseli az országot a nemzetközi megmérettetésen.
Valótlan adatokat tartalmazó számlákat fogadott be egy borszőlőtermesztéssel foglalkozó egyéni vállalkozó.
A Mészáros Csoport karitatív szervezete, a ProFilii Alapítvány jóvoltából.
20 ezer lakóépületen valósulhatnak meg fejlesztések.
Csak azokon a szakaszokon dolgoznak majd, ahol jelenleg is három forgalmi sáv áll a közlekedők rendelkezésére.
Az Entente Florale Europe versenyén 2003 után 2024-ben ismét a fürdőváros képviseli - Debrecen mellett - Magyarországot.
A héten tizenhárom vármegye 230 településén, hatvanezer hektáron gyérítik a szúnyogokat - közölte az OKF szóvivője az MTI-vel.