(Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)
A brüsszeli csomag elfogadása 700 forintos benzin- és 800 forintos gázolajárat hozna, több száz millió forintba kerülne a finomítóátállás, ami legalább 5 évig tartana, és az utána vásárolt olaj drágább lenne, mint most – mondta a külgazdasági miniszter parlamenti felszólásában.
Magyarország nem szavazza meg az Európai Bizottság kezdeményezését az Oroszország elleni szankciókról, mert az az országnak problémát jelent, és a megoldásra nem tartalmaz javaslatot – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az Országházban.
A tárcavezető napirend előtti felszólalásában kiemelte, hogy nem lehet a magyarokkal megfizettetni a háború árát. Rámutatott, hogy Magyarország támogatta az eddigi öt brüsszeli szankciós csomagot, de jelezte, hogy
vörös vonal Magyarország energiaellátási biztonságának garantálása.
Az energiaellátáshoz kellenek kőolaj- ás gázforrások, valamint vezetékek, amelyek idehozzák azt – magyarázta. Hozzátette, hogy az ország földrajzi elhelyezkedése, a szállítási útvonalak, valamint az olaj- és gázmezők elhelyezkedése, elérhetősége határozza meg Magyarország energiaellátásának biztonságát.
Közölte, hogy minden ország energiaellátási szerkezete más és az uniós állam- és kormányfők megállapodtak, hogy csakis olyan lépéseket tehet az EU, amelyek figyelembe veszik az egyes tagállamok eltérő energiaellátási szerkezetét. Ezt az egységet rúgta fel most az Európai Bizottság javaslata az olajembargóról – fűzte hozzá.
Úgy vélte, a mostani brüsszeli javaslat azonban felér egy magyar gazdaságra ledobott atombombával, lerombolná Magyarország biztos lábakon álló energiaellátását, elfogadása esetén a magyar gazdaság működtetéséhez szükséges kőolaj beszerzése lehetetlenné válna. Magyarországra csak csővezetéken jöhet kőolaj és a szükséges mennyiség csaknem kétharmada Oroszországból érkezik – magyarázta.
(Forrás: VG)
Egy Tolna megyei idős asszony tévedt el az erdőben, a tűzoltók a készülék segítségével találták meg a megrémült asszonyt.
Mindenszentek a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a protestánsok az elhunytakról emlékeznek meg ilyenkor.
20 kiállító mutatta be a közfoglalkoztatás keretében végzett példaértékű tevékenységét.
2023-ban 55 helyszínen szolgált 382 vízimentő kollégájuk, akik 7914 szolgálati napot dolgoztak és 2914 sérültet, bajbajutottat láttak el.
Krausz Ferenc, magyar származású kutató kapta az idei fizikai Nobel-díjat megosztva két tudós társával.
A biokémikus az első magyar női Nobel-díjas.
A kerékpáros közlekedés fejlesztése világszerte és hazánkban is egyre nagyobb figyelmet kap, hiszen korunk számos kihívására kínál élhető és fenntartható alternatívát.
Indul az Országos Haditorna Verseny - szeptembertől startolnak a vármegyei fordulók.
Nyugodt, napos idő: ezzel lehetne jellemezni az időjárást a következő egy hétben, közben a szél is egyre kevésbé fog fújni.
A foglalások több mint felét a legnépszerűbb négy településen, Hévízen, Siófokon, Balatonfüreden és Zalakaroson regisztrálták, döntően belföldi vendégektől.
Hullámzó hidegfront éri el hétfő délután, este hazánkat, amely lassan mozog kelet felé, és csak a hét közepén hagyja el térségünket.