Orbán Viktor miniszterelnök (középen) eskütétele előtt az Országgyűlés ülésén 2022. május 16-án (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
A Fidesz elnökét – aki 2010 óta tölti be megszakítás nélkül a kormányfői tisztséget – 133 igen szavazattal, 27 nem ellenében választották meg a képviselők. Ezzel a miniszterelnök újból hivatalba lépett.
Orbán Viktor – akit 1998, 2010, 2014 és 2018 után ötödször választottak kormányfővé – ezután esküt tett az Országgyűlésben.
Orbán Viktor első szava a köszöneté volt.
„Nem felejtettem el, hogy a felhatalmazás a választópolgároktól jön” – fogalmazott.
Az elmúlt években igyekeztem a legjobb tudásom szerint végezni a munkámat – mondta Orbán Viktor. Majd hozzátette: a választásokon mindenki láthatta, hogy Magyarország egy olyan ország, ahol nem lehet elcsalni a választásokat. A magyar embereket érdekli a sorsuk, van véleményük a közügyekről, és azt nem is rejtik véka alá.
A magyar demokrácia három évtizedes történelmében soha egyetlen pártra nem szavaztak annyian, mint most a Fidesz–KDNP-re – emelte ki a miniszterelnök.
Úgy fogalmazott, hogy mindenhol a legnehezebb terepen kellett megküzdeniük, összeállít a magyar baloldal és Brüsszel, Soros György is arra játszott, hogy a jobboldali kormány elbukjon.
A magyarok azt is tudják, hogy az összefogás, az egyetértés nem jön létre magától. A konszenzust nem megkeresni kell, hanem meg kell teremteni. A politikában ehhez erő, képesség, de leginkább jó indulat és hazaszeretetre van szükség – Orbán Viktor szerint ez a 2022-es választás tanulsága.
Orbán Viktor rámutatott: a kormányfő elsőrendű felelőssége, hogy elgondolja, milyen idők várnak ránk, és felkészítse erre a magyarokat. Szerinte mindaz, ami 2020 óta kibontakozóban van, egyetlen irányba mutat: Európa és a nyugati ember a veszélyek korába lépett.
Egy háborús évtized képe bontakozik ki a szemünk előtt. Úgy fogalmazott, hogy előttünk álló évtized képéhez hozzátartoznak a nyugati világ öngyilkossági kísérletei. Ilyen kísérlet, hogy a hiányzó európai keresztényeket más felnőttekkel, migránsokkal próbálja meg pótolni.
Kifejtette, hogy első helyen most Magyarország biztonsága áll, az ukrán-orosz háborúnak nem kellett volna elkezdődnie. Európának most semmilyen eszköze nincs a szomszédjában zajló háború kezelésére.
„Meg vannak győződve, hogy a különféle szankciókkal Oroszországot térdre lehet kényszeríteni. Ez papíron lehetséges, és számos papírpolitikus lebegtet is valamiféle elméleti bizonyítékokat, de én akárhogy is próbálok visszaemlékezni, nem jut eszembe olyan kontinentális zárlat, ami eredményes lett volna, de olyat már láttam, hogy az bukott bele, aki kitalálta.” – mondta.
Magyarország az egység érdekében nem akadályozza meg a szankciókat egészen addig, míg azok nem veszélyeztetik Magyarország energiabiztonságát.
A miniszterelnök szerint a NATO tagságunk fontossága soha sem volt olyan nyilvánvaló, mint most, az orosz-ukrán háború idején.
Az oroszok végtelenítettek a háborút, az amerikaiak pedig Ukrajna korlátlan hadianyag és hadieszköz finanszírozása mellett döntöttek – ez így együtt a lehető legrosszabb kombináció. Ezért a háború még folytatódni fog, és állandó fenyegetést jelent Magyarországra. Magyarországnak pedig az az érdeke, hogy kimaradjon ebből a konfliktusból.
„Aki fegyvert szállít, az féllábbal már benne is van a háborúban, mi azonban a béke mellett állunk ezért azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat követelünk – és ki fogunk tartani az álláspontunk mellett.” – tette hozzá.
Orbán Viktor már a napokban lezárta kormányalakítási tárgyalásait, és hangsúlyozta, hogy a veszélyek évtizede áll előttünk, ezért Magyarországnak olyan kormányra van szüksége, amely alkalmas arra, hogy az ország előtt álló kihívásokra jó válaszokat adjon.
A múlt héten leköszönt Áder János köztársasági elnök az Országgyűlés május 2-i, alakuló ülésén javasolta, hogy a parlament Orbán Viktort válassza újra miniszterelnöknek.
(Forrás: hirado.hu)
Előremutató megoldásoknak kívántak teret adni.
A megkérdezettek 46 százaléka a kormányfőt tartja a legalkalmasabbnak a miniszterelnöki posztra.
Már minden balatoni szálláshelyre kötelező a minősítés és ez mindenkinek előnyös.
Március 17-től zajlik a szintrehozás a magyar autópályákon, gyorsforgalmi úton - adta hírül közleményében a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
A Nádudvari tejföl ára például egy hét alatt a Tescóban 759 forintról 359 forintra csökkent.
A Fidesz–KDNP most vasárnap a választók 45 százalékának szavazatára számíthatna, ami megegyezik az európai parlamenti választásokon elért eredményével.
Mindig akad egy birodalom, amely a magyarok szabadságára pályázik, most épp egy brüsszeli - mondta a kormányfő.
A kormányfő a Múzeumkertben tartott megemlékezésen mondott ünnepi beszédet március 15-én.
Ez az az adófajta, mellyel leginkább megelőzhető az adóelkerülés.
A kormány szigorú intézkedéseket vezet be a kereskedelemben, miután a boltok ajánlatai elmaradtak az elvárásoktól.
A horvátországi megbízások közül az egyik legjelentősebb projekt egy szennyvíztisztító telep kivitelezése Donji Kraljevecben.