(A kép forrása: Facebook/Varga Mihály)
A rezsivédelmi és a honvédelmi alapra azért van szükség, hogy a családok terhein könnyíteni tudjunk, meg tudjuk őrizni az elért eredményeket, a háborús helyzetre válaszolva pedig garantálni az ország békéjét és biztonságát - mondta a pénzügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorának a jövő évi költségvetés tervezetéről.
Varga Mihály emlékeztetett: 2019-ben, a járvány kitörése előtt a költségvetés 1 százalékos hiánnyal számolt, a válság azonban felülírta a számokat. A magas energiaárak, az emelkedő infláció és az adósságszolgálat kamatterheinek növekedése jelentősen növelik a kiadásokat - jegyezte meg, utalva arra, hogy a kormány elkötelezettségén mindez nem változtat. A jövő évi költségvetés tervezete biztosítja, hogy a következő években az államháztartás visszaálljon a járvány előtti fegyelmezett pályára, éppen ezért a hiány és az államadósság is csökken 2023-ban, 3,5 százalékra, illetve 73,8 százalékra.
A rezsivédelmi és a honvédelmi alappal kapcsolatban két évre - 2022-re és 2023-ra - terveznek.
A jövő évi költségvetést úgy tervezték meg, hogy a rezsivédelmi alapba 670 milliárd forint, a honvédelmi alapba pedig 842 milliárd forint folyna be. Ez utóbbival Magyarország eléri azt, hogy a korábban tervezett célját - NATO-vállalásként 2024-ig a bruttó hazai termék (GDP) legalább 2 százalékát költi védelemre - már 2023-ban el fogja érni, hiszen a honvédelmi kiadások jóval 1300 milliárd forint fölé fognak emelkedni - jegyezte meg.
Varga Mihály elmondta, hogy a rezsivédelmi alappal az a céljuk, hogy megvédjék a korábban elért eredményeket, könnyítsenek a családok terhein. A rezsivédelem fontosságát mutatja az, hogy Európa számos országában most keresik a megoldást a családi költségvetések megtámogatására az energiacégek extraprofitján keresztül; erről Nagy Britanniában, Németországban és Franciaországban is folynak viták - jelezte.
A pénzügyminiszter a magyar rendszer előnyének nevezte, hogy Magyarország már 2013 óta olyan rezsivédelmi rendszerben tud gondolkodni, amely biztosítja ezt a védelmet, most azonban nagyon erős kihívás jelentkezett a magas energiárak és az infláció miatt a rendszer fenntarthatóságának tekintetében. A magyar kormány úgy döntött, hogy meg kívánja ezt a rendszert őrizni: a rezsivédelmi alap kifizetéseinek azt a célt kell szolgálniuk, hogy az energiaellátás - akár gázról, akár áramról van szó - az eddig megszokott keretekben történjen.
Varga Mihály szerint fontos lenne, hogy a vállalkozások által megindított fejlesztések folytatódjanak, a tervezett külföldi beruházások megvalósuljanak. Azon vannak, hogy a munkahelyteremtéshez és a beruházásokhoz támogatást nyújtsanak, "ez tudja a következő 2-3 év lendületét megadni" - mondta. Hangsúlyozta: ha a bevételeink elmaradnak, ha a növekedés leáll, "jóval nehezebb esztendő vár ránk 2023-ban".
Kitért arra is: a katáról tartanak még az egyeztetések, az a céljuk, hogy a kedvezményes adózás előnyeit megőrizzék a kis egzisztenciájúak számára, de "a katára rakódó visszaéléseket felszámolják".
Elmondta, hogy a helyreállítási alapról még tárgyalnak az Európai Bizottsággal, de bízik a megállapodás létrejöttében. A másik uniós kérdésben, a hétéves költségvetésről a tárgyalások július végére zárulhatnak le, így a 2023-as költségvetésben azok forrásaival már számolhatnak - tette hozzá.
Végül Varga Mihály arról is beszélt, hogy a monetáris és a fiskális politika is azon van, hogy amennyire lehet, az inflációt megfékezze; arra számítanak, hogy a fogyasztói áremelkedés trendje megáll, ezért a jövő évi költségvetést 5-6 százalék közötti inflációval tervezték.
(Forrás: MTI)
A kerékpáros közlekedés fejlesztése világszerte és hazánkban is egyre nagyobb figyelmet kap, hiszen korunk számos kihívására kínál élhető és fenntartható alternatívát.
Indul az Országos Haditorna Verseny - szeptembertől startolnak a vármegyei fordulók.
Nyugodt, napos idő: ezzel lehetne jellemezni az időjárást a következő egy hétben, közben a szél is egyre kevésbé fog fújni.
A foglalások több mint felét a legnépszerűbb négy településen, Hévízen, Siófokon, Balatonfüreden és Zalakaroson regisztrálták, döntően belföldi vendégektől.
Hullámzó hidegfront éri el hétfő délután, este hazánkat, amely lassan mozog kelet felé, és csak a hét közepén hagyja el térségünket.
A kánikulában a szokásosnál nagyobb mennyiségű vízre van szüksége a szervezetnek, ezért a hatóságok azt kéri a lakosságtól, hogy a nagy melegben fogyasszanak több folyadékot, lehetőség szerint vizet.
A Miniszterelnökséget vezető kitért arra is, hogy továbbra is az inflációt meghaladó béremelést akarnak biztosítani, és még az idei évben is jó esély van a reálbér-emelkedésre.
Még mindig tombol a nyár, a kánikulát enyhítő hidegfront jelen kilátások alapján csak jövő hét elején érkezik.
Kedden is napos idő várható általában kevés gomollyal.
Lényeges változás nem lesz időjárásunkban, az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett továbbra is elszórtan kell záporokra, zivatarokra számítani.
Rengetegen választották a Balatont és Zalakarost, derül ki a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató statisztikájából.