Hazai - 2022. július 20., Szerda
#költségvetés #gazdaság

Elfogadta a parlament a 2023-as költségvetést

Elfogadta a parlament a 2023-as költségvetést

(Fotó: Getty Images)

Az Országgyűlés 135 igen szavazattal, 54 ellenszavazat mellett elfogadta Magyarország 2023-as központi költségvetését kedden. A jövő évi büdzsében a kormány 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel, 3,5 százalékos hiánycéllal és 5,2 százalékos inflációval számol. A kormány a büdzsé forrásait a családok támogatására, a nyugdíjak védelmére, a rezsicsökkentés eredményeinek megőrzésére, az ország biztonságának megerősítésére, a munkahelyek megóvására és az újak létrejöttének a támogatására, valamint arra fordítja majd, hogy biztonságos növekedési pályán tartsa a gazdaságot.

Varga Mihály pénzügyminiszter korábbi ismertetése szerint a kormány számol az ukrajnai háború elhúzódásával, amely válságot hozhat, számol a bevezetett szankciók hatásaival, a háború okozta energiaválság következményeivel, a háborús inflációval és az Európában kibontakozó gazdasági válsággal.

A kormány ígérete szerint a büdzsé forrásait a családok támogatására, a nyugdíjak védelmére, a rezsicsökkentés eredményeinek megőrzésére, az ország biztonságának megerősítésére, a munkahelyek megóvására és az újak létrejöttének a támogatására, valamint arra fordítják majd, hogy biztonságos növekedési pályán tartsák a gazdaságot.

Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke a határozathozatal előtt elmondta, hogy a tanács szerint az egységes költségvetési javaslatban a módosítások a tervezett pénzforgalmi hányt nem változtatják meg, így az államadósság összege és az eredményszemléletű hiány sem változik. Hozzátette: az alaptörvény követelménye teljesül.A kormány ígérete szerint a büdzsé forrásait a családok támogatására, a nyugdíjak védelmére, a rezsicsökkentés eredményeinek megőrzésére, az ország biztonságának megerősítésére, a munkahelyek megóvására és az újak létrejöttének a támogatására, valamint arra fordítják majd, hogy biztonságos növekedési pályán tartsák a gazdaságot.

A kabinet ugyancsak meg kívánja őrizni az ország stabilitását és tovább javítaná az egyensúlyi mutatókat, ezért továbbra is fegyelmezett költségvetési politikát követ.

Az államháztartás központi alrendszerének kiadása jövőre 33 ezer 426 milliárd forint, míg bevétele 31 ezer 074 milliárd forint lesz. A hiány eszerint 2352 milliárd forint lesz.

A kormány a jövő év végére a GDP 73,8 százalékára vinné le az államadósságot, ami az idei év végén várhatóan a bruttó hazai termék 76,1 százaléka lesz.

A jövő évi költségvetés szerkezetében a korábbi alapokat két új váltja fel, a rezsivédelmi alap, amelyben 670 milliárd forint és a honvédelmi alap, amelyben 842 milliárd forint áll rendelkezésre.

Az első alap a rezsicsökkentés fenntartásához biztosít forrásokat, míg a honvédelmi alap azt teszi lehetővé, hogy hamarabb, már 2023 végére elérje a kormány a NATO felé tett vállalását a honvédelmi kiadások növelésére.

A két alap finanszírozásához a kormány olyan ágazatokból várja el a nagyobb társadalmi szerepvállalást, amelyek az elmúlt időszakban magas profitot értek el. Ezt jelenti az erre a profitra kivetett különadó intézménye.

A hazai működési költségvetésnek mind a bevétele, mind a kiadása 27 ezer 017 milliárd forint lesz, míg a hazai felhalmozási költségvetés kiadása 3000,5 milliárd, bevétele 1999,3 milliárd.

Az európai uniós fejlesztési költségvetés kiadási oldalán 3 ezer 407 milliárd forinttal, míg bevételi oldalán 2 ezer 057 milliárd forinttal számol a kormány, a hiánycél itt 1350 milliárd forint.

Családtámogatásokra 2023-ban 3230 milliárd forint áll majd rendelkezésre, 453 milliárd forinttal több, mint idén. Ebből 370 milliárd forint jut a családokat érintő adó- és járulékkedvezmények fenntartására, a családi adózásra és a legalább négy gyermeket nevelő nők személyijövedelemadó-mentességére, valamint az első házasok kedvezményére.

A 25 év alattiak szja-mentességére 155 milliárd forintot fordít a kormányzat, míg 490 milliárd forintot meghaladó összeg lesz az otthonteremtési program kerete. Tovább növekszik az ápolási és a gyermekek otthongondozási díja.

A nyugellátásokra jövőre közel 4900 milliárd forint jut. Megmarad a teljes havi tizenharmadik havi nyugdíj, a járadékok pedig az inflációnak megfelelően növekednek. Fennmarad a nyugdíjprémium is, amelyre 25 milliárd forint áll rendelkezésre a céltartalékban.
Védelmi kiadásokra 1375 milliárd forint áll rendelkezésre, a rendvédelmi kiadások pedig közel 1013 milliárd forintot tesznek majd ki.
Egészségügyre 2670 milliárd forint szerepel a költségvetésben, ebből 2254 milliárd forint gyógyító-megelőző ellátásra. Oktatásra mintegy 2371 milliárd forint áll rendelkezésre jövőre.

A költségvetés a két uniós ciklus programjait tekintve összességében 3400 milliárd forint kifizetésével és több mint 2000 milliárd forint uniós bevétel beérkezésével számol. Magyarország pedig 604 milliárd forinttal járul hozzá az unió költségvetéséhez.
Az önkormányzatok működésének támogatására mintegy 976 milliárd forint szerepel a büdzsében, az ideinél 102 milliárd forinttal magasabb, az önkormányzati rendszer teljes gazdálkodási kerete pedig négyezer milliárd forint. Folytatódik a Modern városok és a Magyar falu program is.

(Forrás: hirado.hu)

Még érdekes lehet ...


2023. szeptember 20., Szerda

Konferencia a kerékpározás számszerűsíthető, pozitív hatásairól

A kerékpáros közlekedés fejlesztése világszerte és hazánkban is egyre nagyobb figyelmet kap, hiszen korunk számos kihívására kínál élhető és fenntartható alternatívát.


2023. szeptember 07., Csütörtök

Haditorna verseny

Indul az Országos Haditorna Verseny - szeptembertől startolnak a vármegyei fordulók.


2023. szeptember 04., Hétfő

Legalább egy hét

Nyugodt, napos idő: ezzel lehetne jellemezni az időjárást a következő egy hétben, közben a szél is egyre kevésbé fog fújni.


A tavalyihoz hasonló forgalom várható a Balatonnál szeptemberben

A foglalások több mint felét a legnépszerűbb négy településen, Hévízen, Siófokon, Balatonfüreden és Zalakaroson regisztrálták, döntően belföldi vendégektől.


2023. augusztus 28., Hétfő

Hullámzó hidegfront

Hullámzó hidegfront éri el hétfő délután, este hazánkat, amely lassan mozog kelet felé, és csak a hét közepén hagyja el térségünket.


2023. augusztus 25., Péntek

A legmagasabb, harmadfokú hőségriasztás lépett érvénybe

A kánikulában a szokásosnál nagyobb mennyiségű vízre van szüksége a szervezetnek, ezért a hatóságok azt kéri a lakosságtól, hogy a nagy melegben fogyasszanak több folyadékot, lehetőség szerint vizet.


2023. augusztus 24., Csütörtök

Gulyás Gergely: Már október-novemberben egyszámjegyű lehet az infláció

A Miniszterelnökséget vezető kitért arra is, hogy továbbra is az inflációt meghaladó béremelést akarnak biztosítani, és még az idei évben is jó esély van a reálbér-emelkedésre.


2023. augusztus 23., Szerda

Még mindig nyár

Még mindig tombol a nyár, a kánikulát enyhítő hidegfront jelen kilátások alapján csak jövő hét elején érkezik.


2023. augusztus 21., Hétfő

Nyárvégi kánikula

Kedden is napos idő várható általában kevés gomollyal.


2023. augusztus 18., Péntek

Örvény és mocsár

Lényeges változás nem lesz időjárásunkban, az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett továbbra is elszórtan kell záporokra, zivatarokra számítani.


2023. július 27., Csütörtök

Emelkedő vendégszám, növekvő árbevétel

Rengetegen választották a Balatont és Zalakarost, derül ki a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató statisztikájából.

#Nagykanizsa

72 milliót költöttek el a semmire

72 milliót költöttek el a semmire

2023. szeptember 20. - Kanizsa

Óvodai rekonstrukciók

Óvodai rekonstrukciók

2023. szeptember 18. - Kanizsa

Százezrekért kaptak diszkrét kezelést

Százezrekért kaptak diszkrét kezelést

2023. szeptember 15. - Kék hírek

Kisfakoson is kezdődhet az aszfaltozás

Kisfakoson is kezdődhet az aszfaltozás

2023. szeptember 15. - Kanizsa

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

2023. szeptember 15. - Érdekes

Ettél dödöllét?!

Ettél dödöllét?!

2023. szeptember 14. - Kanizsa

+