(Fotó: Jacob Lund)
Kormányzati segítséget kérnek a szakmai szövetségek a turisztikai szektor vállalkozásai számára, amelyeket sok esetben megoldhatatlan helyzet elé állított az egész Európát, így hazánkat is sújtó energiapiaci válság.
Az ágazat rendkívüli gazdasági válsághelyzete alapján öt szakmai szövetség – a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ), a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ), a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV), a Magyar Vendéglátók Ipartestület (MVI) és a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ) – közös levélben fordult a kormányzat érintett minisztereihez, amelyben felhívják a figyelmet a turisztikai és vendéglátóipari vállalkozásokat kiemelten sújtó problémákra, egyúttal javaslatokat is tesznek arra, mivel lehetne enyhíteni a drasztikusan megugrott energiaárak és az infláció okozta terheiket.
Nagyon operatív módon Nagy Márton, gazdaságfejlesztési miniszter már a levél kézhezvételének másnapján, szerdán fogadta a VIMOSZ és az MSZÉSZ képviselőiből álló delegációt. A találkozón a miniszter elmondta, hogy a kormány érti a problémákat és segíteni akar. A személyes találkozón hasznosnak bizonyult, hogy tisztázni tudtak néhány kérdéses pontot.
A kormányzat nyitott a munkahelyek védelme érdekében tett egyes szakmai javaslatok elfogadására, a Covid után újraindult ágazatot és annak vállalkozásait segítő program bevezetésére az EU-s irányelvekkel összhangban. Nagy Márton az adatok összegyűjtésére, pontosítására kérte a szövetségeket és a tárgyalások felgyorsított, jövő heti folytatását ígérte – számoltak be lapunknak a találkozó eredményéről a szakmai delegáció képviselői.
(Forrás: turizmus.com)
A miniszterelnök szerint az ukránok nem tudnak megállni a saját lábukon,
Sikeresen zárult az idei falugondnoki alapképzés.
Az olajár esése és a keresletcsökkenés generálja.
Ma van anyák napja. Ez a nap a szeretetről, a tiszteletről és a megbecsülésről szól.
Bár az infláció sok területet érint, a fürdő nem emel árat a strandszezon kezdetére.
A Balaton-parti városban 2025-ben sem maradunk zenei élmények, gasztronómiai különlegességek, tánc és családi programok nélkül.
A miniszterelnök is lerótta kegyeletét Ferenc pápa ravatalánál a Szent Péter-bazilikában, Vatikánvárosban.
Megható szavakkal búcsúzott a Szombathelyi Egyházmegye megyéspüspöke.
Ma van a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja.
A fejlesztés nem csupán az egyesület, hanem az egész település számára jelentős mérföldkő.
Nagykanizsán is sokan ismerték, hiszen pályafutása elején a Jézus Szíve Plébánián szolgált.