Hazai - 2022. szeptember 20., Kedd
#tűzifa #hatósági ár

Elindult a hatósági áras tűzifaprogram

Elindult a hatósági áras tűzifaprogram

(Illusztráció: Getty Images)

Már az első nap hatalmas volt az érdeklődés a hatósági áras tűzifa iránt. Volt olyan erdészet, ahol már nyitáskor hosszú sorokban álltak a vásárlók. Egyre nagyobb az igény a megújuló energiaforrásokra is. Sokan vesznek napelemeket, és hőszivattyúkat is egyre többen szereltetnek fel, hogy így csökkentsék az energiaköltségeiket – számolt be az M1 Híradó.

Már a nyitáskor sorban álltak az emberek a váci erdészet pénztárában. Valamennyien hatósági áras tűzifáért mentek. „Ezt a tíz köbméteres kvótát szeretném megcélozni, amit el is tudok rakni, az körülbelül nekem a cserépkályhába, ha eltüzelem, egy olyan két–három évre elég lesz” – mondta az egyik vásárló.

Több száz érdeklődés érkezett telefonon és interneten is, nem egész huszonnégy óra alatt.

„Az erdészetünk udvarán ma reggel ötven ember várt minket, mire ideértünk. Mindenki ezt a tűzifát szerette volna megvásárolni. Szépen egyesével tudtak bejönni a pénztárba, megbeszéltük a feltételeket, és akik megfeleltek a feltételeknek, azoknak álltunk rendelkezésére, meg tudták vásárolni a tűzifájukat” – fejtette ki Dobó István, az Ipoly Erdő Zrt. Váci Erdészetének erdészetvezetője.

A keménylombos tűzifáért bruttó 30 ezer forintot kérnek, a lágylombosért erdei köbméterenként bruttó 19 ezret.

Egyre nagyobb az igény a hőszivattyúk iránt is
Az M1 által meglátogatott zalai család két éve szereltette be, azt mondták, a rendszer nemcsak környezetkímélő, olcsó megoldás is.

„Nagyon optimális, felhasználóbarát is, és nagyon kellemes hőmérséklet van télen-nyáron a lakásban. Mi egy padlófűtést és egy mennyezeti hűtést kombináltunk, pont azért, mert karbantartásigénye nincs, egyenletes hőelosztás van, nincs légmozgás a lakásban” – magyarázta Bakos Sándor.

Alig győzik a munkát az egyik pécsi napelemgyártó cégnél is. Szinte nincs olyan nap, amikor ne szerelnének fel napelemes rendszert valahová. Ezzel jelentősen lecsökkenthetők az rezsiköltségek. A tulajdonos, Kovács Balázs a Híradónak azt mondta: most kezdenek beérni a megújuló energiaforrások.

„Örülünk neki, rengeteg munkánk van. Rengeteg új érdeklődés van, rengeteg olyan, amiről néhány éve már beszélgetünk, hogy kéne, jó lenne, és most eljött az elhatározás, hogy ezeket megvalósítsák” – fogalmazott.

Nemcsak a családok, az intézmények is készülnek már a télre
A balassagyarmati önkormányzat most azon dolgozik, hogy a helyi szociális otthon és a gyermekotthon fűtése biomasszára álljon át, így spórolva a fűtésköltségeken. A rendszert már tesztelték a helyi kórház fűtési rendszerén.

„Ez egy működő rendszer Balassagyarmaton. Ez talán az egyetlen kórház Magyarországon, amely biomasszafűtéssel rendelkezik, tehát nincsenek gázbeszerzési gondjai” – fejtette ki Csach Gábor polgármester.

Az átállás decemberre fejeződhet be, a további tervek között szerepel, hogy a város egyharmadának távfűtésellátását ezzel a módszerrel váltanák ki.

(Forrás: hirado.hu)

Még érdekes lehet ...


2023. szeptember 20., Szerda

Konferencia a kerékpározás számszerűsíthető, pozitív hatásairól

A kerékpáros közlekedés fejlesztése világszerte és hazánkban is egyre nagyobb figyelmet kap, hiszen korunk számos kihívására kínál élhető és fenntartható alternatívát.


2023. szeptember 07., Csütörtök

Haditorna verseny

Indul az Országos Haditorna Verseny - szeptembertől startolnak a vármegyei fordulók.


2023. szeptember 04., Hétfő

Legalább egy hét

Nyugodt, napos idő: ezzel lehetne jellemezni az időjárást a következő egy hétben, közben a szél is egyre kevésbé fog fújni.


A tavalyihoz hasonló forgalom várható a Balatonnál szeptemberben

A foglalások több mint felét a legnépszerűbb négy településen, Hévízen, Siófokon, Balatonfüreden és Zalakaroson regisztrálták, döntően belföldi vendégektől.


2023. augusztus 28., Hétfő

Hullámzó hidegfront

Hullámzó hidegfront éri el hétfő délután, este hazánkat, amely lassan mozog kelet felé, és csak a hét közepén hagyja el térségünket.


2023. augusztus 25., Péntek

A legmagasabb, harmadfokú hőségriasztás lépett érvénybe

A kánikulában a szokásosnál nagyobb mennyiségű vízre van szüksége a szervezetnek, ezért a hatóságok azt kéri a lakosságtól, hogy a nagy melegben fogyasszanak több folyadékot, lehetőség szerint vizet.


2023. augusztus 24., Csütörtök

Gulyás Gergely: Már október-novemberben egyszámjegyű lehet az infláció

A Miniszterelnökséget vezető kitért arra is, hogy továbbra is az inflációt meghaladó béremelést akarnak biztosítani, és még az idei évben is jó esély van a reálbér-emelkedésre.


2023. augusztus 23., Szerda

Még mindig nyár

Még mindig tombol a nyár, a kánikulát enyhítő hidegfront jelen kilátások alapján csak jövő hét elején érkezik.


2023. augusztus 21., Hétfő

Nyárvégi kánikula

Kedden is napos idő várható általában kevés gomollyal.


2023. augusztus 18., Péntek

Örvény és mocsár

Lényeges változás nem lesz időjárásunkban, az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett továbbra is elszórtan kell záporokra, zivatarokra számítani.


2023. július 27., Csütörtök

Emelkedő vendégszám, növekvő árbevétel

Rengetegen választották a Balatont és Zalakarost, derül ki a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató statisztikájából.

+