(A kép forrása: Pixabay)
Éjszaka jórészt derült vagy fátyolfelhős lesz az ég, de az északkeleti, keleti megyékben erősen felhős tájak is lehetnek. Arrafelé egy-egy zápor kialakulhat. Csütörtökön a változó mennyiségű és vastagságú, elsősorban gomolyfelhőzetből főleg a déli óráktól a Dunától keletre nagyobb számban alakulhat ki zápor, néhol zivatar. A nyugati országrészben ugyanakkor több lesz a napsütés, és csak néhol valószínű zápor.
Az északi, északnyugati szél éjszakára veszít erejéből, majd napközben a Dunántúlon és az északkeleti megyékben ismét megélénkül, záporok, zivatarok mentén átmenetileg erős széllökések is előfordulhatnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 2 és 9 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken akár fagypont közelébe is lehűlhet a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 14 és 20 fok között várható.
(Forrás: met.hu)
Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.
Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.
Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.
Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.
Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.
A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.
Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.
A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.
Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.
Az országos tisztifőorvos a korábban elrendelt hőségriasztását szerda 0 órától harmadfokúra emeli, és vasárnap 24 óráig meghosszabbítja.
Az országos tisztifőorvos a másodfokú hőségriasztást augusztus 11-étől, vasárnaptól augusztus 16., péntek éjfélig az ország egész területére rendelte el.