(Illusztráció: Aktív Magyarország)
A Kis-Balatoni kerékpárút-hálózatot a Balatoni Bringakörrel összekötő 10,6 kilométeres kerékpárutat adtak át pénteken Balatonberény, Balatonszentgyörgy és Vörs között.
Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár az ünnepélyes átadón elmondta, hogy az Eurobarométer felmérése szerint Magyarországon a lakosság 59 százaléka saját bevallása egyáltalán nem mozog, szemben Finnországgal, ahol ez az adat mindössze nyolc százalék, de Csehországban is csak 24 százalék.
Hozzátette: idehaza a halálesetek kilenc százaléka közvetlenül a mozgásszegény életmódra vezethető vissza, ezért fontos, hogy minél több ember számára teremtsék meg a mozgás lehetőségét.
Az államtitkár közölte, a Balatonberény és Vörs között most elkészült 10,6 kilométeres bringaútból 5,6 kilométer új építésű, a fejlesztés a Széchenyi 2020 Program keretében, 470 millió forint teljes egészében uniós forrásból valósult meg.
Horváth Péter, Balatonberény alpolgármestere felidézte, először 2014-ben vetődött fel a Balatonszentgyörgyig vezető kerékpárút lehetősége, a falu pedig 2016-ban elnyerte a Kerékpárosbarát település címet.
Móring József Attila helyi országgyűlési képviselő kiemelte: a fejlesztésből nemcsak az érintett települések, hanem az egész balatoni régió is profitál, és reméli, hogy ezáltal a bringás turisták a környező izgalmas somogyi tájakat is felfedezik majd.
Farkas László Nándor, Balatonszentgyörgy polgármestere arról beszélt, hogy az új kerékpárút létrejötte nemcsak a turizmus szempontjából fontos, hanem sokan munkába járáshoz is használják.
Farkas Dezső, Vörs alpolgármestere a mai napot történelmi pillanatnak nevezte a település életében, mert eddig legfeljebb a fanatikus bringások jutottak el Vörsre. Ezentúl viszont már akár a kápolnapusztai Bivalyrezervátumig biztonságos körülmények között - Keszthelytől Vörsig végig aszfalton, onnan pedig kiváló minőségű murvás úton - lehet kerekezni.
A tavaly elkészült Vörs-Sávoly útszakaszon a hidat a Vízügyi Igazgatóság építette meg, a három pihenőből pedig egyet-egyet Vörs önkormányzata, a Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) , illetve a Nyugat-Balatoni Turisztikai Iroda hozott létre, az útfelújítás költségeit az MKSZ biztosította.
(Forrás: turizmus.com)
Azt ígérte: minden jó dolgot támogatni fognak, és minden rosszat elleneznek, ott pedig, ahol rombolást tapasztalnak, ki fognak állni az igazságtalanság ellen.
A program során az érdeklődők megismerhetik a környék madarait és a kutatás izgalmas részleteit.
A környezetkímélő jármű egy korszerűtlen, 24 éves dízelüzemű busz kiváltásával mintegy 40 tonna szén-dioxid-kibocsátástól mentesítette a település levegőjét egy év alatt.
Április 28-ra országos választmányi ülést hívott össze a miniszterelnök.
A felmérésük alapján úgy tűnik, a Fidesz megnyerheti a választásokat, azonban a szimpatizánsainak nem szabad otthon maradniuk.
A választók érzékelhetően fontos döntésként tekintenek a mai napra, ami erős mozgósítást eredményezett már a kora reggeli órákban is.
A miniszterelnök szerint a választás kimenetele meghatározza az ország jövőjét.
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) napközben hét alkalommal ad tájékoztatást a részvételről: 7, 9, 11, 13, 15, 17 órakor, valamint 18:30-kor.
Ma az ellenzéki tábor a sikertelenség okait elsősorban a kormányzati rendszerben látja, miközben háttérbe szorul az a kérdés, hogy az ellenzéki szerveződés miért nem tudott organikusan megerősödni.
Az egyik fellépő a színpadon a nemi szervét fogdosta, a koncert után pedig randalírozott a csőcselék.
Ezeken a napokon kizárólag személyi okmányokkal kapcsolatos ügyintézésre, és lakcímkártya pótlására lesz lehetőség.
Munkaalapú társadalom és esélyteremtés: A magyar modell eredményei a társadalmi felzárkózásban.
A kormányfő egységre és részvételre buzdította a választókat. Arra kérte a magyarokat, hogy vegyenek részt a voksoláson, és szavazatukkal támogassák a Fidesz–KDNP-t, amely a stabilitást és a biztonságot képviseli az ország számára.
J. D. Vance több fórumon is egyértelmű politikai üzeneteket fogalmazott meg a magyarországi választások kapcsán, miközben élesen bírálta a külföldi beavatkozási kísérleteket, kiállt a magyar energiapolitika mellett, és reagált az ukrán–magyar viszonyt éri
Gazdasági stabilitás és védelem: A rezsicsökkentés és a családtámogatások megőrzése a cél.
Nyilvános mosdóban készülhettek hamis dokumentumok egy több tízmillió dolláros szállítmány kapcsán.
Elindul a zalaszentiváni deltavágány építése.
A legnagyobb kérdés talán az: valódi program és önálló gondolatok állnak-e a jelöltek mögött, vagy csupán egy központi iránymutatásra várnak?
A jelenlegi stabilitással szemben a politikai elemzések rámutatnak a Tisza Párt programjában rejlő kockázatokra.
A tiszás-baloldali szimpatizánsok folyamatosan azzal vádolják a Fidesz-kormányt, hogy ellopták az ország pénzét, azt kérdezve: hová tűntek a milliárdok? Válaszolunk.
A támogatások révén megvalósuló rendezvények, kiadványok és közösségi programok nemcsak a nemzeti összetartozást erősítik, hanem a turizmus fejlődéséhez és a helyi gazdaság élénkítéséhez is hozzájárulnak.