Hazai - 2022. december 01., Csütörtök
#energiaital #egészség #életmód

Még mindig magas arányban fogyasztanak energiaitalt a fiatalok

Még mindig magas arányban fogyasztanak energiaitalt a fiatalok

(Illusztráció: Unsplash)

Még mindig magas arányban fogyasztanak energiaitalt a fiatalok, az iskoláskorú gyerekek, ezért fontos felhívni különböző szemléletformáló programokkal erre a figyelmet – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára egy sajtótájékoztatón, Budapesten.

Rétvári Bence úgy fogalmazott: „látható, hogy az energiaitalok fogyasztásának divatja van”, van, aki alkohollal együtt, van, aki nélküle, üdítőitalként fogyasztja, akár naponta több dobozzal.

Egy 2018-as felmérés eredményét ismertetve elmondta, az iskoláskorú gyerekek 10,5 százaléka fogyasztott már energiaitalt, 18,5 százalékuk heti rendszerességgel iszik ilyen terméket. E termékek fogyasztása a 9. évfolyamtól emelkedik, ami azért veszélyes – mondta –, mert a napi 400 milligramm koffeinbevitel már káros az egészségre.

Az államtitkár felidézte, hogy

a kormány különböző intézkedésekkel próbált fellépni az energiaitalok túlfogyasztása ellen;

ezeket a termékeket bevonta a népegészségügyi termékadó (csipszadó) hatálya alá, illetve megtiltotta az ilyen típusú termékek árusítását az iskolai büfékben.

Jelezte: több kampány is indult, amely az energiaitalok veszélyeire hívta fel a figyelmet, ezek ugyan hatékony lépések voltak, mégis magas, magasabb a diákok között az energiaital-fogyasztás az ideálisnál, ezért fontos felhívni különböző szemléletformáló programokkal erre a figyelmet.

Müller Cecília országos tiszti főorvos elmondta, hogy az Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) folyamatosan ellenőrzi a közétkeztetést és az iskolai büfék kínálatát. Továbbra is számítanak a szabályozási környezetre, az intézmények együttműködésére és a szülők felelősségérzetére – tette hozzá.

A szakember közölte: az elmúlt időszakban 368 közétkeztető céget ellenőriztek, elsősorban a kínálat tápanyag- és sótartalmát, az elkészítés helyének higiénés feltételeit vizsgálták, amit kiegészítettek laboratóriumi vizsgálatokkal is.

A közétkeztetőket a különböző paraméterek alapján 0-tól 100 pontig értékelték, a vizsgált cégek nagy része 80 pontot ért el, és „kevesebben vannak azok”, amelyek 50-60 pontot. Ezek az adatok nyilvánosak, és azt ajánlotta az intézményvezetőknek, hogy a közétkeztetővel történő szerződéskötés előtt tájékozódjanak az adott cégről.

Beszámolt arról is, hogy 2021-ben 130 iskolai büfét ellenőriztek, és mint fogalmazott: „sajnos itt még van mit javítani”.

A vizsgált büfék 18 százalékában találtak „kifogásolható” élelmiszereket.

Az országos tiszti főorvos az energiaitalok fogyasztásával kapcsolatban a mértékletességre és a körültekintésre hívta fel a figyelmet. Elmondta, 2011 óta 450 bejelentés érkezett energiaital fogyasztásával kapcsolatos rosszullétről a toxikológiai szolgálathoz. Ezek 23 százaléka iskolai, 40 százaléka otthoni bejelentés volt.

A bejelentett esetek 26 százalékában lányok, 74 százalékában fiúk voltak az érintettek, és a bejelentések kétharmadánál 18 évesnél fiatalabb volt az illető – ismertette a szakember.

Müller Cecília elmondta azt is, hogy ezen esetek 70 százalékában volt szükség orvosi ellátásra, az elfogyasztott energiaital-mennyiségek pedig egy decilitertől a 2,5 literig terjedtek.

Ezzel kapcsolatban kitért arra, hogy egyénileg eltérő, hogy az energiaitalokban is megtalálható koffein kire milyen mértékben hat, van, akinél már kis mennyiség is tüneteket okozhat, és különösen veszélyeztetettek azok, akiknél valamilyen szív- és érrendszeri probléma áll fenn.

Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubjának (FICSAK) alapítója arról beszélt, hogy

szülői visszajelzések alapján a szülők komoly problémának látják, hogy a gyerekek „korlátlanul hozzájuthatnak” az energiaitalokhoz.
Mint mondta, a különböző szülői fórumokon megfogalmazódott, hogy szükség lenne az energiaitalokkal szembeni drasztikus fellépésre.

Jelezte, örülnek annak, hogy a kormány foglalkozik ezzel a témával, és az is előremutató lenne, ha valamilyen szinten keretek közé lehetne szorítani az energiaitalok vásárlásának lehetőségét a gyerekek egészségét szem előtt tartva.

(Forrás: hirado.hu)

Még érdekes lehet ...


2024. november 19., Kedd

Havazás várható a hét vége felé

Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.


2024. október 30., Szerda

Újabb attrakciókat terveznek a Zalakarosi Fürdőn

Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.


2024. október 09., Szerda

Lezárták az M7-est a horvát határ előtt

Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.


Szigorodtak az előírások az építészetről szóló törvényben

Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.


2024. szeptember 17., Kedd

Példaemberek munkáját ismerte el a Zala Vármegyei Közgyűlés

Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.


2024. szeptember 16., Hétfő

Ismét elnyerte az Érték és Minőség Nagydíjat a Zalakarosi Fürdő

A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.


2024. augusztus 30., Péntek

Meghosszabbítják jövő csütörtökig a másodfokú hőségriasztást

Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.


2024. augusztus 29., Csütörtök

Tovább tombol a kánikula, az egész országra kiadták a figyelmeztetést

A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.


2024. augusztus 24., Szombat

Ismét másodfokú hőségriasztás lépett életbe

Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.


2024. augusztus 13., Kedd

Szerdától harmadfokú hőségriasztás lép érvénybe

Az országos tisztifőorvos a korábban elrendelt hőségriasztását szerda 0 órától harmadfokúra emeli, és vasárnap 24 óráig meghosszabbítja.


2024. augusztus 11., Vasárnap

Másodfokú hőségriasztás lépett életbe

Az országos tisztifőorvos a másodfokú hőségriasztást augusztus 11-étől, vasárnaptól augusztus 16., péntek éjfélig az ország egész területére rendelte el.

#Nagykanizsa

Felfüggesztett börtönt kapott a sok szemét miatt

Felfüggesztett börtönt kapott a sok szemét miatt

2024. november 28. - Kék hírek

Példa nélküli hatalomgyakorlás

Példa nélküli hatalomgyakorlás

2024. november 25. - Kanizsa

Idén is gyűjtik az ajándékokat

Idén is gyűjtik az ajándékokat

2024. november 22. - Kanizsa

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

2024. november 22. - Érdekes

Nem most van itt az ideje az adóemelésnek

Nem most van itt az ideje az adóemelésnek

2024. november 21. - Kanizsa

A nemzeti konzultáció kapcsán

A nemzeti konzultáció kapcsán

2024. november 19. - Kanizsa

Az olvasókör alapításának évfordulóján

Az olvasókör alapításának évfordulóján

2024. november 19. - Kultúra

+