(A kép forrása: Pixabay)
Estétől megnövekszik felettünk a fátyolfelhőzet, amely a nyugati részeken olykor meg is vastagszik. Hétfőn a kevés felhő mellett általában sok napsütés várható, de az északkeleti részeken maradhatnak tartósan borult tájak is. Késő délutántól, estétől újra megnövekszik, megvastagszik a fátyolfelhőzet. Számottevő csapadék nem lesz. Ma a keleti, északkeleti szél többnyire mérsékelt marad, holnap azonban az északnyugati részeken a délire, délkeletire forduló szél megerősödik, a Fertő térségében és Sopron környékén viharos lökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -8 és -3 fok között valószínű, de az északkeleti derült, hóval fedett részeken ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn -2 és +4 fok között alakul.
(Forrás: met.hu)
Megállt az elvándorlás a szakmából.
Az év elején is színes programok várnak az ország legnagyobb tavánál
Tizenhét közigazgatási területen nőtt, három területen csökkent az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók száma az előző héthez viszonyítva.
Az új rekordév eredményeiben jelentős része volt a főváros kirobbanó teljesítményének.
Akut légúti fertőzéssel 222 900-an keresték fel orvosukat.
Agrárpetíciót indított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége.
Nemcsak futókat várnak, hanem bárkit, aki megteszi gyalog, kerékpárral, görkorcsolyával, rollerrel a 700 méteres, illetve a 3 vagy 5 kilométeres távot.
Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.
Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.
Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.
Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.
Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.
A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.