(Illusztráció: Unsplash)
Újabb mediterrán ciklon érkezik, amelyből éjszaka ismét kiadós mennyiségű eső valószínű, hajnaltól pedig északnyugat felől egyre nagyobb területen havas esőbe, havazásba vált a halmazállapot.
Ma délnyugat felől ismét beborul az ég, és egyre többfelé számíthatunk esőre, záporra, majd az éjszaka második felében északnyugat, nyugat felől a Dunántúlon egyre több helyen válthat a halmazállapot havas esőre, hóra. Holnap borult lesz az ég, csak a Tiszántúlon szakadozhat fel átmenetileg a felhőzet. Sok helyen várható csapadék, amely a Dunántúlon, a Duna mentén és az Északi-középhegységben egyre inkább havazás, havas eső, az Alföld legnagyobb részén döntően eső lehet. A hegyvidéki területek mellett - ahol akár vastagabb hóréteg is kialakulhat - síkvidéken a Dunakanyar-Zala/Somogy megye sávban van esély néhány cm-es olvadozó hóréteg kialakulására. A délkeleti megyékben egy-egy zivatar is lehet. Késő délutánra szűnni kezd a csapadék, este már csak kevés helyen eshet. Hajnaltól a Dunántúlon az északi, míg csütörtök napközben az Alföldön a délnyugati szelet kísérik erős széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +7 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön általában 1 és 5, az Alföldön többnyire 5 és 10 fok között valószínű, de a keleti határ mentén 11, 12 fok is lehet.
(Forrás: met.hu)
Fogyasszunk minél több vizet, teát, szénsavmentes üdítőt, jót tesz a paradicsomlé, az aludttej, a kefir, a joghurt és a levesek.
A gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el a Balaton Legjobb Strandja 2024 címet.
Segítség egy gombnyomással!
Továbbra is a legmagasabb fokú hőségriasztás lesz érvényben.
A tartósan fennálló meleg megviseli a szervezetet, figyelni kell a folyadékpótlásra.
A termálfürdőjéről híres zalai üdülőváros 2003 után idén második alkalommal képviseli az országot a nemzetközi megmérettetésen.
Valótlan adatokat tartalmazó számlákat fogadott be egy borszőlőtermesztéssel foglalkozó egyéni vállalkozó.
A Mészáros Csoport karitatív szervezete, a ProFilii Alapítvány jóvoltából.
20 ezer lakóépületen valósulhatnak meg fejlesztések.
Csak azokon a szakaszokon dolgoznak majd, ahol jelenleg is három forgalmi sáv áll a közlekedők rendelkezésére.
Az Entente Florale Europe versenyén 2003 után 2024-ben ismét a fürdőváros képviseli - Debrecen mellett - Magyarországot.
A héten tizenhárom vármegye 230 településén, hatvanezer hektáron gyérítik a szúnyogokat - közölte az OKF szóvivője az MTI-vel.