(Fotó: Facebook/Navracsics Tibor)
Annak a 180 ezer magyar diáknak, aki ma alapítványi fenntartású egyetemre jár, nem kell attól tartania, hogy a programból bármilyen formában is kiesne – mondta Navracsics Tibor területfejelsztési miniszter, miután Brüsszelben fogadta a bizottság több tagja.
„Az első dolog volt, amiben megállapodtunk a mai napon, hogy nem fenyegeti veszély az Erasmus+ program folytatását. Annak a 180 ezer magyar diáknak, aki ma alapítványi fenntartású egyetemre jár, nem kell attól tartania, hogy a programból bármilyen formában is kiesne” – mondta Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, miután találkozott Brüsszelben Johannes Hahn költségvetési és Mariya Gabriel oktatási biztossal. Hozzátette, ez vonatkozik az oktatókra és a kutatókra is, és mind a finanszírozás, mind az együttműködés zökkenőmentes lesz. Úgy fogalmazott, hogy alapvetően egy konszenzuskereső, jó hangulatú találkozóra került sor.
Azt kértem a két biztostól és rajtuk keresztül az Európai Bizottságtól, hogy világos és egyértelmű kommunikációval erősítsék meg és növeljék a bizalmat a diákokban az Erasmus program iránt
– hangsúlyozta Navracsics Tibor. Jelezte, hogy ugyanez vonatkozik a Horizont programra is. Azok az egyetemek, amelyek részt vesznek most is a kutatási programokban, folytathatják a munkát, és jelentkezni is folyamatosan lehet új pályázatokra, amelyeket el is bírálnak, „ez is zökkenőmentes lehet”.
Jelezte, hogy folytatják a tárgyalásokat, hogy azokat az aggályokat, amelyek fennállnak, kezelni tudja a magyar kormány.
„A 21 alapítványi fenntartású egyetem közel felében vannak politikus tagok, ezek esetében fogalmaztak meg összeférhetetlenségi aggályokat. Közvítettem számukra a magyar kormány álláspontját, hogy részünkről nem akadály ennek megváltoztatása” – mondta, hozzátéve, hogy a másik probléma a kuratóriumi tagok mandátumok időtartama. A miniszter szerint két nem túl bonyolult jogszabály módosításáról van szó, ezért nem lesz akadálya, hogy márciusban az Országgyűlés módosítsa a vonatkozó törvényeket. Megjegyezte, számos kérdést kell még pontosítani, például hogy egy polgármester vagy egy képviselő-testületi tag beletartozik-e az összeférhetetlenségi szabályokba.
Újságírói kérdésre, hogy lesznek-e még további egyeztetések, azt mondta, ha szükséges, akkor hetente megy Brüsszelbe, de úgy gondolja, a politikai megállapodás keretrendszere megvan, technikai szinten folytatódhatnak a tárgyalások. A céljuk az, hogy a módosítások olyanok legyenek, amelyek később nem okoznak problémát, ez nem igényel feltétlenül politikai szintet – tette hozzá.
(Forrás: VG)
Fogyasszunk minél több vizet, teát, szénsavmentes üdítőt, jót tesz a paradicsomlé, az aludttej, a kefir, a joghurt és a levesek.
A gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el a Balaton Legjobb Strandja 2024 címet.
Segítség egy gombnyomással!
Továbbra is a legmagasabb fokú hőségriasztás lesz érvényben.
A tartósan fennálló meleg megviseli a szervezetet, figyelni kell a folyadékpótlásra.
A termálfürdőjéről híres zalai üdülőváros 2003 után idén második alkalommal képviseli az országot a nemzetközi megmérettetésen.
Valótlan adatokat tartalmazó számlákat fogadott be egy borszőlőtermesztéssel foglalkozó egyéni vállalkozó.
A Mészáros Csoport karitatív szervezete, a ProFilii Alapítvány jóvoltából.
20 ezer lakóépületen valósulhatnak meg fejlesztések.
Csak azokon a szakaszokon dolgoznak majd, ahol jelenleg is három forgalmi sáv áll a közlekedők rendelkezésére.
Az Entente Florale Europe versenyén 2003 után 2024-ben ismét a fürdőváros képviseli - Debrecen mellett - Magyarországot.
A héten tizenhárom vármegye 230 településén, hatvanezer hektáron gyérítik a szúnyogokat - közölte az OKF szóvivője az MTI-vel.