(A kép forrása: Pixabay)
Általában sok lesz felettünk a felhő, ma átmenetileg főként az északi, északnyugati tájakon, majd tartósabban vasárnap délelőttől már másutt is szakadozik, csökken a felhőtakaró, de a napsütést ekkor is gyakran zavarják majd gyorsan vonuló felhőtömbök. Reggelig helyenként fordulhat elő kisebb eső, zápor, viszont vasárnap napközben már összességében több helyen kell időszakosan minderre számítani. A
nyugatias szél nagy területen lesz élénk, több helyen erős, de a magasabban fekvő helyeken, illetve az északi harmadban néhol síkvidéken viharos lökések is lehetnek.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap többnyire 10 és 16 fok között alakul, de az északnyugati határnál helyenként ennél egy-két fokkal melegebb is lehet.
(Forrás: met.hu)
Fogyasszunk minél több vizet, teát, szénsavmentes üdítőt, jót tesz a paradicsomlé, az aludttej, a kefir, a joghurt és a levesek.
A gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el a Balaton Legjobb Strandja 2024 címet.
Segítség egy gombnyomással!
Továbbra is a legmagasabb fokú hőségriasztás lesz érvényben.
A tartósan fennálló meleg megviseli a szervezetet, figyelni kell a folyadékpótlásra.
A termálfürdőjéről híres zalai üdülőváros 2003 után idén második alkalommal képviseli az országot a nemzetközi megmérettetésen.
Valótlan adatokat tartalmazó számlákat fogadott be egy borszőlőtermesztéssel foglalkozó egyéni vállalkozó.
A Mészáros Csoport karitatív szervezete, a ProFilii Alapítvány jóvoltából.
20 ezer lakóépületen valósulhatnak meg fejlesztések.
Csak azokon a szakaszokon dolgoznak majd, ahol jelenleg is három forgalmi sáv áll a közlekedők rendelkezésére.
Az Entente Florale Europe versenyén 2003 után 2024-ben ismét a fürdőváros képviseli - Debrecen mellett - Magyarországot.
A héten tizenhárom vármegye 230 településén, hatvanezer hektáron gyérítik a szúnyogokat - közölte az OKF szóvivője az MTI-vel.