Február 17-től tovább járnak a balatoni kompok. A kompjáratokat - a forgalom függvényében - a menetrend felfüggesztésével sűrítik (Fotó: Facebook/ Balatoni Hajózási Zrt.)
A 2019-es rekordévet is felülmúló tavalyi év forgalmához hasonló, jó évre számít idén a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) - közölte a társaság vezérigazgatója az MTI megkeresésére.
Veigl Gábor elmondta, a 75 százalékban állami, 25 százalékban 21 tóparti önkormányzat tulajdonában lévő, 10,6 milliárd forint alaptőkéjű Bahart tavaly 4,3 milliárd forint árbevételt ért el, 11 százalékkal többet az előző évinél. A kompokon 1,4 millió utast szállítottak, 1,4 százalékkal többet a 2021-es eddigi csúcsnál.
A mentrendi hajózás utasforgalma 4,4 százalékkal, a séta- és a programhajók iránti kereslet 17,6 százalékkal emelkedett.
Elmondta: a társaság 10 kikötője évek óta teljes kihasználtsággal üzemel, az ebből fakadó bevétel a tavalyi 6-7 százalékos áremelésnek megfelelően nőtt. A kikötőket folyamatosan fejlesztik - tette hozzá.
A társaság vízépítő ágazata ugyancsak rekordot döntött, 450 millió forintot meghaladó árbevételt ért el. A legnagyobb balatoni vízépítő flottával rendelkező cég főként kikötőépítési és kotrási munkákra kap külső megrendeléseket - mondta a vezérigazgató.
Veigl Gábor kitért arra is, hogy optimisták a forgalmi becsléseik 2023-ra, kiindulva a jelenleg is közlekedő komp kiemelkedő forgalmából, a megnövekedett rendezvények számából, valamint a programhajó iránti igényekből. Ismertette azt is, hogy a hagyományoknak megfelelően húsvét nagyszombatján induló személyhajózás menetrendje kis mértékben változik.
Elsősorban a programhajózás további fejlesztése az idei cél.
A Bahart évente mintegy 600-700 millió forintos önerőt tud fejlesztésekre fordítani a vezérigazgató tájékoztatása szerint. Ennek keretében tervezik a szántódi és a tihanyi kompkikötők, valamint a fonyódi, a badacsonyi, a balatonlellei, a siófoki és a balatonfüredi kikötők fejlesztését.
A siófoki telephely, valamint a kikötők megnövekedett energiaköltségeinek ellensúlyozására energiahatékonysági stratégiával készülnek. A középtávú tervek között szerepel a telephely teljes megújítása is - mondta a cégvezető.
Az állami tőkeemelésnek köszönhetően - korábbi híradások szerint 5,7 milliárd forintból - építtetett két új kompról és két új katamaránról Veigl Gábor elmondta, ezek elkészültek a komáromi hajógyárban. A vízrebocsátásuk és üzempróbájuk is megtörtént. A Sió-csatorna hajózhatóvá válásától függ, hogy mikor juthatnak el a Balatonra. Bíznak abban, hogy hamarosan rendeződik a Balaton vízállása - fogalmazott.
A legutóbbi közgyűlés által elfogadott, 2023-as üzleti terv infláció alatti átlagos áremelésekről is szól. Az egész évben közlekedő kompon a személy- és kerékpárszállítás árai nem változtak, az egyéb járművek átviteléért 13-17 százalékkal többet kell fizetni, mint tavaly.
Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.
Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.
Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.
Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.
Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.
A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.
Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.
A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.
Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.
Az országos tisztifőorvos a korábban elrendelt hőségriasztását szerda 0 órától harmadfokúra emeli, és vasárnap 24 óráig meghosszabbítja.
Az országos tisztifőorvos a másodfokú hőségriasztást augusztus 11-étől, vasárnaptól augusztus 16., péntek éjfélig az ország egész területére rendelte el.