(A kép forrása: Pixabay)
Éjjel az ország döntő részén derült lesz az ég, de több helyen párássá válik a levegő, főként a Dráva mentén köd, az északkeleti tájakon rétegfelhőzet is képződhet. Szerdán a pára, ködfoltok és rétegfelhőzet megszűnik a délelőtt folyamán, majd napos, gomolyfelhős időre számíthatunk. Késő délutántól délnyugat felől fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet. Csapadék nem valószínű.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és +4 fok között valószínű, a derült, fagyzugos tájakon ennél hidegebb, míg a tavak, belvárosi területek környezetében melegebb is lehet. A legmagasabb hőmérséklet szerdán többnyire 12 és 17 fok között alakul, északkeleten pár fokkal hűvösebb is lehet.
(Forrás: met.hu)
Fogyasszunk minél több vizet, teát, szénsavmentes üdítőt, jót tesz a paradicsomlé, az aludttej, a kefir, a joghurt és a levesek.
A gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el a Balaton Legjobb Strandja 2024 címet.
Segítség egy gombnyomással!
Továbbra is a legmagasabb fokú hőségriasztás lesz érvényben.
A tartósan fennálló meleg megviseli a szervezetet, figyelni kell a folyadékpótlásra.
A termálfürdőjéről híres zalai üdülőváros 2003 után idén második alkalommal képviseli az országot a nemzetközi megmérettetésen.
Valótlan adatokat tartalmazó számlákat fogadott be egy borszőlőtermesztéssel foglalkozó egyéni vállalkozó.
A Mészáros Csoport karitatív szervezete, a ProFilii Alapítvány jóvoltából.
20 ezer lakóépületen valósulhatnak meg fejlesztések.
Csak azokon a szakaszokon dolgoznak majd, ahol jelenleg is három forgalmi sáv áll a közlekedők rendelkezésére.
Az Entente Florale Europe versenyén 2003 után 2024-ben ismét a fürdőváros képviseli - Debrecen mellett - Magyarországot.
A héten tizenhárom vármegye 230 településén, hatvanezer hektáron gyérítik a szúnyogokat - közölte az OKF szóvivője az MTI-vel.