Már az általános iskolában is tanulnák a KRESZ-t (Archív, a kép forrása: AFP/KENZO TRIBOUILLARD)
Elkészült az új KRESZ-módosítás tervezete, miszerint az elektromos rollereket a kerékpárokhoz sorolnák. A tervezet átkerült a Lázár János vezette közlekedési minisztériumhoz és már csak aláírásra vár – mondta el a Magyar Nemzetnek Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár, aki szerint célszerű lenne már az általános iskolákban bevezetni a közlekedési alapvizsgát.
„Megfogalmaztuk módosító javaslatunkat, készen vagyunk. Amennyiben Lázár János építési és beruházási miniszter jóváhagyja a tervezetet, az új szabályok életbe lépnek” – fogalmazott Révész Máriusz, aki hozzátette, hogy az elektromos rollerek szabályszerű használata jó ideje vita tárgyát képezi, ugyanis ezt a viszonylag új típusú közlekedési eszközt nem ismeri a hatályos KRESZ, amely így erre vonatkozóan semmiféle szabályozást nem tartalmaz.
Az új módosítás értelmében
a 25 kilométer per órás végsebességű rollerek kerékpárnak, az ennél gyorsabbak pedig segédmotoros kerékpárnak minősülnének.
Révész Máriusz szerint az új szabályozás illeszkedni fog az Európai Unió nagyvárosai bevezetett mintához. Az államtitkár azt is kiemelte, hogy az összes elektromos rollert azért sem minősíthetik segédmotoros kerékpárnak, mert ezek használatához kötelező a bukósisak, viszont a rollerezők nem hordanák azt.
Túl sok volt a baleset, változtatni kellett (Illusztráció, a kép forrása: Getty Images)
Nemrég az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács egységes szabályozást javasolt az elektromos rollerekre, mivel az elmúlt években számos baleset és haláleset történt az eszköz használata közben. A tanács előírná a rollerekbe gyárilag beépített, 20 kilométer per órás sebességkorlátozást és a nagyobb, legalább 30,5 centiméter átmérőjű kerekeket, a rollerek használóinak pedig a bukósisak kötelező viselését.
A javaslatok közé tartozik az is, hogy az elektromos rollereket csak 16. évét betöltött személy vehetné igénybe, továbbá a testület tilalmat vezetne be a jármű gyalogúton, illetve ittas állapotban történő használatára.
Révész Máriusz kitért arra is, hogy a kerékpárosok nyolcvan százalékának van jogosítványa is. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a balesetek többségét a szabályok be nem tartása okozza. Ez egyaránt vonatkozik autósra, kerékpárosra és rolleresre.
Általában a fiatal, kiskorú kerékpárosok és rolleresek nem ismerik a KRESZ-t, de ők vannak kevesebben. Révész Máriusz szerint leginkább a közlekedési morál megváltoztatására lenne szükség,
Magyarország ugyanis az egyik olyan uniós tagország, ahol a legmagasabb a közúti halálozás.
„Célszerű lenne bevezetni az általános iskolákban a közlekedési alapvizsgát. Szeretnénk, ha az európai nagyvárosokhoz hasonlóan a gyerekek még 12 éves koruk előtt levizsgáznának” – közölte az államtitkár, majd hozzátette, a hazai közlekedési morál uniós átlagszintre emelése évente 110 emberélet megóvását jelentené.
(Forrás: hirado.hu/Magyar Nemzet)
Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.
Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.
Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.
Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.
Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.
A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.
Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.
A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.
Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.
Az országos tisztifőorvos a korábban elrendelt hőségriasztását szerda 0 órától harmadfokúra emeli, és vasárnap 24 óráig meghosszabbítja.
Az országos tisztifőorvos a másodfokú hőségriasztást augusztus 11-étől, vasárnaptól augusztus 16., péntek éjfélig az ország egész területére rendelte el.