(Fotó: Zalakocka)
Április 6. és 11. között minden gyerek, aki a jegyvásárlás során felmutatja pecsétgyűjtő Kajla útlevelét és személyazonosításra alkalmas igazolványát, korlátlan számban díjmentesen utazhat a MÁV-Start, a Volánbusz és a GYSEV belföldi helyközi járatain - jelentette be Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő pénteken, a budapesti Déli pályaudvaron tartott sajtótájékoztatón.
Tavaly összesen csaknem 150 ezer utazáshoz használták a pecsétgyűjtő füzetet a MÁV-Volán-csoport járatain, így több mint 12 millió kilométert tettek meg az utazók a három iskolai szünetben. A „Hol vagy, Kajla?” program 2019 nyarán indult, a kezdeményezés célja, hogy az általános iskolák alsó tagozatos tanulói megismerjék és családjukkal közösen beutazzák Magyarországot.
A kormány számára kiemelten fontos a turisztikai ágazat, amely több százezer embernek ad munkát. Ezért fontos cél, hogy a szektor minél inkább meg tudjon erősödni, biztos megélhetést nyújtson a családoknak, a gazdaságnak pedig fontos tartóoszlopa maradjon - hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra, hozzátéve, hogy ehhez a kormány a továbbiakban is minden segítséget megad.
(Kép forrása: Karos-spa.hu)
Bárki segítheti ezt a törekvést azzal, hogy minél inkább felfedezi Magyarország turisztikai nevezetességeit, ami egyben tartalmas kikapcsolódást is jelent a családoknak - fogalmazott a kormányszóvivő.
Miklós István, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) marketing igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: a turisztikai ügynökség által kidolgozott „Hol vagy, Kajla?” program hatékonyan járul hozzá a belföldi turizmus erősítéséhez. A 2019-es indulás óta 700 ezer alsó tagozatos diák használta Kajla útlevelét. A pecsétgyűjtő füzetekkel az ingyenes szünidei utazásokon túl országszerte több mint 500 helyen lehet pecsétet gyűjteni, vagy felmutatásával kedvezményeket kapni. Kiemelte, hogy a programhoz kapcsolódva 700 ezer család találkozott Magyarország turisztikai értékeivel.
Miklós István felidézte, hogy tavaly 14,2 millió vendég csaknem 40 millió vendégéjszakát töltött el a magyarországi szálláshelyeken, csaknem 40 százalékkal többet, mint 2021-ben, ezzel megközelítve a 2019-es rekord év adatait.
Az idei év eleje kiemelkedő volt, és a tavaszi számok is biztatóak, a húsvéti hosszú hétvégére 410 ezer foglalást rögzítettek a szálláshelyek, 11 százalékkal többet, mint tavaly.
A belföldi turizmus egyik motorja a SZÉP-kártya, a kártyákon jelenleg csaknem 100 milliárd forint van. A feltöltések összege 2022-ben meghaladta a 350 milliárd forintot, ami kétszerese a 2019-esnek - ismertette az MTÜ marketing igazgatója.
Pafféri Zoltán, a MÁV-Volán csoport elnök-vezérigazgatója kiemelte: a MÁV-Volán csoport a Kajla-program egyik alappillére. Az ingyenes belföldi utazás a Kajla útlevél egyik legnagyobb előnye, mert elérhetővé teszi a programban található eseményeket és nevezetességeket.
A legnépszerűbbek között vannak a váci, az Egert érintő és a Balaton körüli útvonalak, de sokan utaztak Kajlával vonaton vagy buszon egyebek mellett Salgótarján, Miskolc, Szeged, Esztergom és Győr felé is - mondta.
Az elnök-vezérigazgató jelezte, hogy a MÁV-Volán csoport törekszik a turizmus támogatására, ebben az évben is elérhető lesz például a Tisza-tó expressz, valamint a Dunakanyar, a Velencei-tó és a Balaton kényelmes megközelítését biztosító járatok.
Pafféri Zoltán a szolgáltatások fejlesztéséről szólva egyebek mellett kiemelte a vasúti és az autóbuszos menetrendek 2021-ben megkezdődött összehangolását, valamint az idén májusban bevezetendő az országbérletet és a vármegyebérletet.
(Forrás: MTI)
Fogyasszunk minél több vizet, teát, szénsavmentes üdítőt, jót tesz a paradicsomlé, az aludttej, a kefir, a joghurt és a levesek.
A gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el a Balaton Legjobb Strandja 2024 címet.
Segítség egy gombnyomással!
Továbbra is a legmagasabb fokú hőségriasztás lesz érvényben.
A tartósan fennálló meleg megviseli a szervezetet, figyelni kell a folyadékpótlásra.
A termálfürdőjéről híres zalai üdülőváros 2003 után idén második alkalommal képviseli az országot a nemzetközi megmérettetésen.
Valótlan adatokat tartalmazó számlákat fogadott be egy borszőlőtermesztéssel foglalkozó egyéni vállalkozó.
A Mészáros Csoport karitatív szervezete, a ProFilii Alapítvány jóvoltából.
20 ezer lakóépületen valósulhatnak meg fejlesztések.
Csak azokon a szakaszokon dolgoznak majd, ahol jelenleg is három forgalmi sáv áll a közlekedők rendelkezésére.
Az Entente Florale Europe versenyén 2003 után 2024-ben ismét a fürdőváros képviseli - Debrecen mellett - Magyarországot.
A héten tizenhárom vármegye 230 településén, hatvanezer hektáron gyérítik a szúnyogokat - közölte az OKF szóvivője az MTI-vel.